Tudomány

A hamis mosoly is boldoggá tehet

Anastasiia Makarevich / Getty Images
Anastasiia Makarevich / Getty Images

Bár sokáig vita volt a kutatók között abban, hogy a mosolygás önmagában boldogabbá teszi-e az embert, az elmúlt évek kutatásai rendre azt bizonyították, hogy az elmélet igaz. A Psychological Bulletin folyóiratban megjelent 2019-es metaanalízis például megállapította, hogy a vigyorgás nemcsak felerősíti, hanem meg is teremti a boldogság érzését, írja a Live Science.

Nicholas Coles, a Stanford Egyetem érzelmekkel foglalkozó kutatója nemrégiben életre hívott egy nemzetközi kutatócsoportot, amely különböző álláspontokat képviselnek a témában. A The Many Smiles Collaboration nevet viselő csapat megtervezett egy tanulmányt, amelyet a Nature Human Behavior folyóiratban tettek közzé 2022-ben, és amely több mint 3800 résztvevőt vizsgált 19 országból.

A vizsgálat során a kutatók három különböző módon bírták mosolygásra a résztvevőket: egy mosolygó ember fotóját nézve, a pontos izommozgások instruálásával, illetve úgy, hogy egy tollat adtak a szájukba. Mindeközben néhány kiskutyákról készült fotókat bámultak.

A trükkök közül előbbi kettő bizonyult hatásosnak, a kutatók pedig le tudták vonni a következtetést, hogy még a színlelt vigyor is képes boldogabbá tenni az embereket. A kutatók szerint az érzelmekhez kapcsolt izmok megmozgatása nemcsak mosolygásnál hatásos, épp így dühösebbnek érezhetjük magunkat, ha összeráncoljuk a szemünket.

Azt azonban egyelőre nem tudták megfejteni, hogy színleléskor mi játszódik le pontosan az agyban. Potenciális válaszként felmerült, hogy grimaszoláskor az emberek az adott kifejezéshez és érzelemhez kapcsolódó emlékekre gondol, a szakértők szerint biztosan azonban nem lehet kijelenteni, hogy ez történik.

Kapcsolódó
Tényleg életünk végéig nő az orrunk és a fülünk?
Az orrunk és a fülünk sokkal nagyobbnak tűnik idős korunkra, a növekedés azonban nem teljesen igaz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik