Élő Nagyvilág

Erdogan, szégyelld magad! – üzente Izrael, miután a török elnök fogadta a Hamász vezetőjét

MTI
MTI

A közel-keleti konfliktus legfontosabb pénteki eseményeit itt tudja elolvasni.

Irán legfőbb vezetője: Teherán megmutatta erejét Izraellel szemben

Irán megmutatta erejét Izraellel szemben függetlenül attól, hogy hány célpontot talált el – hangoztatta vasárnap Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, köszönetet mondva a fegyveres erőknek az április 14-re virradóra végrehajtott masszív drón- és rakétatámadásért.

A hadsereg nemcsak megmutatta erejét, de az ország és a nép nemzetközi tekintélyét, illetve nemzeti büszkeségét is megőrizte. Nem az a fő kérdés, hogy hány rakétát lőttünk ki és mennyi talált célba, az számít igazán, hogy Irán megmutatta erejét a művelettel. A legutóbbi műveletben a fegyveres erőknek sikerült a lehető legkisebbre leszorítani a kiadásokat, miközben a lehető legtöbbet nyerték vele

– jelentette ki Hamenei, akit iráni hírügynökségekre hivatkozva idéz az MTI. Egyben sürgette a katonai tisztségviselőket, hogy „fáradhatatlanul dolgozzanak a hadsereg korszerűsítésén és tanuljanak az ellenség taktikájából.”

Irán több mint 300 harceszközzel végrehajtott támadása megtorlás volt amiatt, hogy április elején Izraelnek tulajdonított rakétacsapás érte damaszkuszi külképviseletét. A támadóeszközök nagy részét a levegőben megsemmisítették, lényegi károkat nem okoztak.

Péntek hajnalban erős robbanások hallatszottak a közép-iráni Iszfahán körzetében, egy katonai bázis közelében, és ezeket hírügynökségi jelentésekben – elsősorban magas rangú amerikai tisztségviselőkre hivatkozva – Izraelnek tulajdonították. Hivatalos iráni tájékoztatás szerint a helyi légvédelem lépett működésbe, és drónokat semmisített meg. Egyelőre sem iráni, sem izraeli részről nem erősítették meg, hogy izraeli műveletről volt szó.

Nagy-Britannia továbbra is eltökélt a független palesztin állam létrehozása mellett

Rishi Sunak brit miniszterelnök szerint London célja továbbra is az izraeli-palesztin konfliktus kétállami megoldásra alapuló rendezése. A Downing Street szóvivőjének tájékoztatása szerint Sunak vasárnap telefonon beszélt II. Abdalláh jordániai királlyal, akinek megerősítette, hogy a legutóbbi időszak fenyegetései közepette Nagy-Britannia szilárdan kiáll Jordánia és a szélesebb térség biztonságának megőrzése mellett. Hozzátette, senkinek nem áll érdekében a feszültség jelentős eszkalációja.

Irán egy hete, a damaszkuszi konzulátusa ellen április elején végrehajtott, Teherán által Izraelnek tulajdonított légicsapásra válaszul több száz drónt és rakétát indított Izrael ellen. Ezek nagy többségét az izraeli légvédelem a brit, az amerikai, a francia és a jordániai légierővel együttműködve megsemmisítette. Az Iránból indított légi támadóeszközök jelentős része Jordánia légterébe is belépett.

A konzervatív párti brit miniszterelnök a vasárnapi telefonbeszélgetésben tájékoztatta a jordániai királyt arról is, hogy Nagy-Britannia a Gázai övezeten folyó harcok azonnali humanitárius szüneteltetésének elérésén dolgozik, annak érdekében, hogy a jelenleginél sokkal több segélyt lehessen eljuttatni a gázai lakossághoz és biztonságban hazatérhessenek a Hamász által elhurcolt túszok. Sunak szerint ha ezt sikerül elérni, az hosszabb távra szóló, fenntartható tűzszünethez vezethet.

Rishi Sunak a jordániai királlyal tartott vasárnapi telefonbeszélgetésében kifejtette: London szerint továbbra is az életképes kétállami megoldás az izraeli-palesztin konfliktus rendezési folyamatában elérendő végső cél. A Downing Street szerint a brit miniszterelnök és a jordániai király egyetértett annak fontosságában is, hogy támogatni kell a Palesztin Hatóság reformját, és azt, hogy a megreformált Palesztin Hatóság teremtsen stabilitást és jólétet az összes palesztin területen.

(MTI)

Pakisztánba megy az iráni elnök

A pakisztáni külügyminisztérium közlése alapján Ebrahim Raisi iráni elnök hétfőn hivatalos látogatásra érkezik az országba. A hírről beszámoló Guardian szerint a háromnapos tartózkodása során Raisi találkozik majd a pakisztáni elnökkel, miniszterelnökkel, a szenátus- valamint a nemzetgyűlés elnökével is.

A találkozó célja a hivatalos tájékoztatás szerint az, hogy a felek tárgyaljanak a regionális és globális fejleményekről, kiváltképp a terrorizmus veszélyéről, aminek a térségben jelenleg minden ország fokozottan ki van téve. Mindeközben Pakisztán felszólított mindenkit, aki bármi módon érintett a közel-keleti válságban, hogy tanúsítsa a lehető legnagyobb önmérsékletet és tegyen meg mindent annak érdekében, hogy elkerüljék a háború eszkalálódását.

Palesztin zászló volt a csapda, felrobbant, amikor egy arra járó izraeli felrúgta

Egy izraeli férfi alatt robbant fel egy rejtett robbanószerkezet, amikor vasárnap reggel megpróbált felrúgni egy palesztin zászlót az északi ciszjordániai Kokhav HaShahar település közelében.

Az Ynet szerint az út mellett felállított zászló csapda volt, amelyet eleve úgy terveztek, hogy robbanjon, ha valaki megpróbálja eltávolítani. Az esetről telefonos videó is készült.

A férfi könnyebben sérült a robbanásban.

Gázai hatósáságok: csaknem 35 ezernél jár a halálos áldozatok száma

34097 – a gázai egészségügyi minisztérium szerint ennyi palesztin halt meg eddig az október 7. után Izrael által indított háborúban, emellet 76980-an sérültről írnak. Csak az elmúlt 24 órában 48 palesztin halt meg, 79 pedig megsérült az izraeli csapásokban. Állításuk szerint a legtöbb áldozat nő vagy gyerek, és felhívják a figyelmet, hogy a számok valószínűleg jóval magasabbak ennél, hiszen sok holttest feküdhet még az épületromok között.

Újabb légitámadás Rafah ellen

Vasárnap reggel ismét izraeli légitámadás érte a Gázai övezet déli részén lévő Rafah városát, 13-an meghaltak, köztük kilenc gyerek – közölték az MTI szerint palesztin egészségügyi források.

A háború előtt mintegy 2,3 milliós Gázai övezet lakosságának több mint fele él jelenleg az egyiptomi határhoz közeli városban és a környékén, nagy részük menekült.

Izrael szerint a Gázai övezetet kormányzó Hamásznak jelenleg is több zászlóalja és parancsnoka bujkál a városban, amely ellen gyakorlatilag naponta intéznek légitámadást.

Újabb összecsapásokat jelentettek Ciszjordániából is, ahol az izraeli hadsereg közlése szerint két palesztin támadt a katonákra. A WAFA palesztin hírügynökség szerint az incidens a Hebron melletti Bejt Ejnún településnél történt, a tűzharcban mindkét palesztin életét vesztette.

Erdogan a Hamász vezetőjével tárgyalt Isztambulban

Recep Tayyip Erdoğan összefogásra buzdította a palesztinokat a gázai háború miatt. A török ​​elnök szombaton Isztambulban több órás tárgyalást folytatott a Hamász vezetőjével, Iszmail Hanijével – közölte Guardian.

A legerősebb válasz Izraelnek és a győzelemhez vezető út az egységben és az integritásban rejlik

– mondta Erdoğan az elnöki hivatal nyilatkozata szerint.

Az Egyesült Államok, az Európai Unió és Izrael által terrorszervezetnek tekintett Hamasz a félig autonóm Palesztin Hatóságát irányító Fatah-frakció riválisa a megszállt Ciszjordániában.

A szélesebb körű regionális háborútól való félelem növekedésével Erdoğan kijelentette, hogy az Irán és Izrael közötti közelmúltbeli események miatt nem engedhetik meg Izraelnek, hogy „teret nyerjen, és fontos úgy cselekedni, hogy a figyelmet Gázára irányítsák”.

Israel Katz izraeli külügyminiszter elítélte a találkozót, és X-re írt:

A Muszlim Testvériség szövetsége: nemi erőszak, gyilkosság, holttestek meggyalázása és csecsemők elégetése. Erdogan, szégyelld magad!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik