Szórakozás

Meghatóan ritka: súlyosan beteg édesanya életéért küzd a TV2 sztárpárja

Véletlenül kezdte nézni az ÖsszeEsküvőket Dóri, akinél később súlyos betegséget diagnosztizáltak. Lehetséges, hogy életét két kedvence, Niko és Ricsi segítőkészsége és önzetlensége menti meg.

Szomorú történetét oszotta meg a Hír24-gyel Dóra. A fiatal édesanyánál nemrégiben súlyos betegséget diagnosztizáltak, gyógyulásában pedig kedvencei, a TV2 ÖsszeEsküvők műsorának szereplői segítenek. Dóri  levélben mesélte el nekünk kálváriáját. “Még javában ment a műsor, amikor az egyik nap megtudtam, hogy súlyos beteg vagyok. Egy világ omlott össze bennem. Itthon, Magyarországon szinte esélyem sem volt a gyógyulásra, mivel ilyen műtétet csak külföldön végeznek, kisebb-nagyobb sikerrel. Operáció nélkül talán már csak két hónapig élhettem volna, át kellett gondolnom, vállalom-e a németországi kórházi kezelést, amelynek költsége többmillió forint. A család, a barátok,egy emberként álltak mellettem, az idő pedig gyorsan telt, pár nap alatt döntenem kellett. Az állapotom ekkorra már nagyon súlyos volt. Utaztunk. Mindenünket összeszedtünk, eladtuk, amit el lehetett, így az összeg nagy részét sikerült elő teremteni.Pár napon belül elvégezték a műtétet, sajnos komplikáció adódott, újra kellett éleszteni, két napig kómában voltam.  Amikor magamhoz tértem, fel sem tudtam fogni, mi történt velem” – mesélte szívszorító történetét Dóri.


Fotó: TV2

“Amikor vége lett az Összeesküvőknek, Niko, és Ricsi – akiknek már akkor nagy rajongója voltam, ha tehettem, figyeltem őket a neten, kommenteltem, posztoltam – már mindent tudott a betegségemről. Felvették velem levélen keresztül a kapcsolatot, és megköszönték mindazt, amit értük tettem, ahogyan kiálltam mellettük, amikor sok kritikát kaptak. Teljesen meghatódtam, hogy milyen közvetlenek és barátságosak mindenkivel” – mesélte Dóri kedvenceiről.

“Ami ezután következett, azt szinte fel sem tudtam fogni. Felajánlották a segítségüket a további kezelés anyagi támogatásában. Kijelentették, ha kell, elárverezik azt a képet, amit Ricsi festett Nikóról bent a Rezidenciában, és amely ma már bekeretezve a szobájuk falát díszíti. Jól tudom, mennyire kedves emlék ez számukra! Ezt nem engedhetem” – tette hozzá Dóri, aki a könnyekig hatódott a két valóságshow-szereplő gesztusán.

Megkérdeztük Ricsit is, aki elmondta, már eldöntötték, hogy árverésre bocsátják Niko absztraktra sikerült aktját. “Nagyon sokan érdeklődnek iránta, és ha ezzel segíthetünk, már megérte elkészíteni. Sajnos saját pénzünk nincs, de a képből befolyó összeg mellé szeretnénk még támogatást szerezni Dórinak, nagy cégeket keresünk meg ez ügyben” – mondta el a fiú, aki örül annak, hogy ismertségét jó ügy támogatásával kamatoztathatja. “Dóri hamarosan hazatér Magyarországra, remélem, hogy a hiányzó összeget addigra össze tudjuk szedni. Akkor mindenképp találkozunk vele személyesen, hogy jobban megismerjük, és átadjuk a pénzt, ami az életét mentheti meg” – tette hozzá Ricsi.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik