Belföld

DK: A szigetszentmiklósi polgármestert bűnözői körök mozgathatják a háttérből

Mohos Márton / 24.hu
A képen jobbról a harmadik Nagy János, Szigetszentmiklós polgármestere.
Mohos Márton / 24.hu
A képen jobbról a harmadik Nagy János, Szigetszentmiklós polgármestere.

Soha nem jártam Kövér László házában, sőt, soha nem beszéltem még vele sem ott, sem máshol. Ezt hajlandó vagyok akár poligráfra, azaz hazugságvizsgálóra kötve is elmondani, hogy mindenki lássa: a Fidesz ellenzéki bőrbe bújt polgármestere hazudik

– így nyilatkozott vasárnapi online sajtótájékoztatóján Jószai Attila DK-s politikus, az ellenzéki párt korábbi szigetszentmiklósi alpolgármestere.

Amint arról beszámoltunk, a szombati Kossuth téri tüntetésen felszólalt Nagy János, Szigetszentmiklós független polgármestere is. Egyebek mellett arról beszélt, hogy 2019-ben az ellenzéki pártok összefogásával lett településvezető, ám hamar rá kellett jönnie, hogy „nincs különbség a régi pártok pártkatonái között.” Azt állította, hogy az első, hivatalban töltött napjaiban visszautasította a DK „megkörnyékezését”, ami után a párt lejáratókampányt indított ellene. Azt is közölte, hogy az általa leváltott DK-s alpolgármester gyakran látogatta meg Kövér Lászlót a helyi házában az utóbbi években, és nem tudja, miről kellett vajon egyeztetnie.

Ezen állításokra reagálva a DK már tegnap jelezte, hogy beperli Nagy Jánost.

Ezt folytatva Jószai Attila a mai sajtótájékoztatóján bejelentette: a Demokratikus Koalíció Nagy János azonnali lemondását követeli Szigetszentmiklós éléről.

Nem történhet meg, hogy egy olyan polgármester haknizzon ellenzéki álcában, aki 6 milliós jutalmat kapott a fideszes képviselőktől azok után, hogy a Fidesz kezére játszotta a várost. Mert nem ellenzéki az, aki bevallottan a saját haverjainak adta oda az útkarbantartásra és őrzés-védelemre szánt közpénzeket, és fideszes módra meghívásos közbeszerzéseken gazdagítja barátait. Mi nem vállalunk közösséget olyan emberrel, akit bűnözői körök mozgathatnak a háttérből, aki Tasnádi Péterrel és társaival szervez rendezvényeket Szigetszentmiklóson. Nagy János nem lopásra és hazudozásra kapott felhatalmazást a választóktól, ezért az azonnali lemondását követeljük!

– ismételte meg követelését a DK politikusa.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik