Tech

Ezt tudja az új Google telefon, ami lehet, hogy végre itthon is kapható lesz

Egyre több mindent tudni a májusban debütáló Pixel 8a-ról.

Közeledik a májusi Google I/O fejlesztői konferencia, ami egyben azt is jelenti, hogy egyre több információ lát napvilágot a Google legújabb okostelefonjáról, a Pixel 8a-ról, amit jó eséllyel az elődeihez (Pixel 6a és 7a) hasonlóan ezen az eseményen fog leleplezni a vállalat. A kérdéses készülék a cég középkategóriás eszköze, tehát nem lehet csúcshardverre számítani, cserébe az ára sem lesz hajmeresztő.

Hivatalos bejelentés persze még nincs, a megbízható forrásairól ismert Yogesh Brar viszont az X-en (egykori Twitter) közzétett egy posztot, amiben az olvasható, hogy mire lehet számítani a Google Pixel 8a kapcsán. Ezek alapján a telefon 6,1 hüvelykes FHD+ OLED kijelzővel kerül forgalomba, ami immár tudni fogja a 120 Hz-es képfrissítést is, ami komoly előrelépés a maximum 90 Hz-re képes Pixel 7a-hoz képest.

Ami a processzort illeti, ott egy Tensor G3-ra lehet számítani (ez került a Pixel 8 és Pixel 8 Pro modellekbe is), tárhelyből pedig 128 és 256 gigabájt áll majd rendelkezésre, ami részben ismét előrelépés, hiszen korábban 128 gigabájt volt a maxium.

Ami viszont nem változik az elődhöz képest, az a hátlapi kamerarendszer, azaz visszatér a 64 megapixeles főkamera és a 13 megapixeles ultraszéles egység. Jó hír ugyanakkor, hogy a jelek szerint az akkumulátor teljesítménye 5000 milliamperórára nő, és a vezetékes töltési sebesség is változik, méghozzá 27 wattra.

Brar azt is tudni véli, hogy a készülék ára 500-550 dollár körül fog alakulni, ami nagyjából 180-200 ezer forintos összeget jelent.

Ez azért is fontos, mert a korábbi szivárgások szerint a Google Pixel 8a több országban lesz elérhető, mint az elődei. Erről a már előkészített virtuális garanciajegyek tanúskodnak, és ezek alapján Magyarország mellett Csehország, Észtország, Finnország, Litvánia, Lettország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Szlovénia is megkapja a Google új telefonját. Mindez nem hivatalos, de az eddigi tapasztalatok alapján, amelyik piac számára előkészítik a garanciapapírokat, az meg is kapja a készüléket.

A Google már évek óta gyárt (kifejezetten jó) okostelefonokat Pixel márkanévvel, amiket ugyan szürke importból itthon is meg lehetett vásárolni, de hivatalos, hazánkra is vonatkozó gyártói garanciával rendelkező értékesítés eddig nem volt.

Kapcsolódó
Újabb nagy szereplő kínál itthon használt, de olcsó(bb) iPhone modelleket
A Yettel is belépett a professzionálisan felújított telefonok piacára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik