Belföld

Három és fél évet kértek a férfire, aki egy házaspár és a nagymama halálát okozta Balassagyarmatnál

Komka Péter / MTI
Komka Péter / MTI

Három és fél év börtönbüntetést és hat év járművezetéstől eltiltást kért a Balassagyarmati Járási Ügyészség  arra az 51 éves férfire, aki egy házaspár és a nagymama halálát okozta tavaly júniusban Balassagyarmatnál.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a férfi Őrhalom felé haladt Balassagyarmat felől amikor egy balra ívelő kanyarban elkezdett előzni egy másik autót annak ellenére, hogy az út nem volt kellő távolságban belátható az úttest két oldala mellett lévő sűrű, összefüggő fák és bokros növények miatt.

A férfi már áttért a bal oldali sávba, mikor a kanyarban szemből felbukkant egy másik kocsi. Ennek vezetője késedelem nélkül az útpadkára kormányozta autóját, a terhelt is jobbra rántotta a kormányt, de autójának hátsó része nekiütközött a szemből érkezőnek.

Komka Péter / MTI

Az ütközést követően az elkövető fékezéssel megállt, a szemből érkező jármű viszont irányíthatatlanul átsodródott a másik forgalmi sávba, ahol összeütközött a vádlott által megelőzött autóval. Az ütközés után a szemből érkező jármű az oldalára borulva állt meg, míg a Balassagyarmat felől érkező autó a tetejére borulva a vízelvezető árokba került.

– közölte közleményében az ügyészség.

A baleset következtében a megelőzött jármű két utasa, egy 79 éves asszony és az 58 éves lánya a helyszínen meghalt. A fiatalabbik nő férje másfél héttel később, a kórházban belehalt a sérüléseibe. A szemből érkező gépkocsi vezetője több súlyos sérülést szenvedett. 

Komka Péter / MTI

A vádhatóság szerint a vádlott felelőtlen előzése okozta a tragédiát. Az igénybe venni kívánt forgalmi sáv ugyanis nem volt olyan távolságban szabad, hogy az előzés ne zavarja a szembejövő forgalmat, azaz a vádlott meg sem kezdhette volna a manővert.

Az ügyészség 3 és fél év börtönt kért a kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolt férfire előkészítő ülésen történő beismerés esetére azzal, hogy hat évre tiltsák el a járművezetéstől is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik