Sport

Marozsán újabb skalpot gyűjtött, már a 16 között van Miamiban

Rebecca Blackwell / MTI / EPA
Rebecca Blackwell / MTI / EPA

Marozsán Fábián két játszmában legyőzte az ausztrál Alexei Popyrint a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna férfi versenyének harmadik fordulójában, így bejutott a legjobb 16 közé.

A világranglistán 57. Marozsán remek szériában volt, vasárnap alig egy óra alatt, mindössze két gémet veszítve kiütötte a hatodik helyen kiemelt dán Holger Runét, előzőleg pedig az amerikai Aleksandar Kovacevicet búcsúztatta, ugyancsak könnyedén.

Az MTI tudósítása szerint Popyrin (45.) rögtön elvette riválisa adogatójátékát, ám a magyar játékos azonnal visszabrékelt. Ezt követően fej fej mellett haladtak, majd 5:5-nél Marozsán három bréklabdát hárított, 6:5-nél pedig ismét ő nyert gémet fogadóként, így 51 perc alatt övé lett az első játszma.

A folytatásban Marozsán változatlanul bátran játszott, és ezúttal 2:1-nél vette el Popyrin szervajátékát. Ezt az előnyét aztán végigvitte, és 1 óra 33 perc alatt lezárta a meccset. Mindez azt is jelenti, hogy az ATP 1000-es tornákon már 13-3 a mérlege, ami egészen szenzációs.

Marozsánra a negyedik fordulóban, azaz a nyolcaddöntőben a kilencedik kiemelt ausztrál Alex De Minaur és a 24. helyen rangsorolt német Jan-Lennard Struff párharcának győztese vár.

Kapcsolódó
Marozsán Fábián a bravúrjáról: Mentálisan szétesett, én pedig minden lehetőséget kihasználtam
A magyar játékos nem tartja pályafutása második legnagyobb sikerének Holger Rune legyőzését.
A mérkőzés statisztikái.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik