Tudomány zöldövezet

Videó: hatalmas elefánt támadt egy utasokkal teli buszra

Wirestock / Getty Images
Wirestock / Getty Images

Elefánt támadt egy szafarizó turistákkal teli járműre a Dél-afrikai Köztársaság egyik nemzeti parkjában – írja az ABC News. Az eset hétfőn történt, felvételek is készültek róla, amelyeken az látható, hogy az állat agyarával többször is megemeli a 22 üléses buszt. A sofőr eközben kiabálással, a motor berregtetésével és a jármű oldalának csapkodásával próbálja elijeszteni a hatalmas hímet.

Hendry Blom, az egyik videót rögzítő járókelő elmondta, nagyon meg volt ijedve, mert azt hitte, hogy a buszon ülők akár meg is halhatnak. Az egyik utas is megörökítette az incidenst a jármű belsejéből, ezen látható, hogy több turista is a padlón lapulva keres menedéket, egy nő pedig jól hallhatóan imádkozik.

A szafaritúrát szervező cég azt nyilatkozta, az elefánt azért vált ellenségessé, mert az egyik turista túl közel ment hozzá, hogy képeket készítsen róla. Viszont az állat feltehetőleg eleve agresszívabb volt a szokottnál, hiszen jelenleg párzási időszak van és ilyenkor a hímekben felgyülemlő hormonok sokkal ingerlékenyebbé teszik őket. Azt is hozzátették, hogy alkalmazottuk – a sofőr – a lehető legjobban járt el, reakcióját még a szakértők is dicsérték.

Az eset során senki sem sérült meg.

Kapcsolódó
Elefántcsorda támadt egy autóra Malajziában
Egy elefántborjú elütése dühítette fel őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik