A műsorvezető és férje régóta várt erre a kisbabára, de az élet úgy hozta, hogy csak most tudják felelősséggel vállalni a kis jövevényt.
„Mindig is tudtuk, hogy szeretnénk, ha Krisztiánnak lenne majd kistestvére, de az elmúlt években mindig történt valami, ami miatt nem is gondolhattunk erre. Másfél évvel azután, hogy elveszítettem az édesanyámat, az édesapám is elment örökre. Nagyon nagy tragédia volt ez, és időbe telt, mire feldolgoztam. Aztán be kellett fejeznem az egyetemet, közben persze dolgoztam is, több helyen, és így a gyerekvállalás kérdése nem is kerülhetett napirendre. A férjemmel azonban tudtuk, hogy el fog jönni az idő” – mesélte Zsuzsa a Story magazinnak.
„Amikor ez bekövetkezett, nagy mosollyal mutattam a férjemnek, hogy újra apa lesz. Ő csak átölelt és egy hatalmas csókot kaptam tőle, amire mindig emlékezni fogok” – tette hozzá az egykori sportolónő.
Zsuzsa és férje egyelőre nem tudják, fiuk vagy lányuk születik-e, azt azonban igen, hogy első gyermekük, Krisztián öcsikére vagy hugicára vágyik-e. A válasz a Story magazinból kiderül. Az ismert tévés kerekedő pocakját szintén a lapban nézhetik meg.