Az iráni háború nyomán kialakuló inflációs nyomás valamennyi nyugati fejlett gazdaságban a hozamok emelkedésével jár, a magasabb kamatok pedig a háztartások drágább hiteleiben és a jelzálogkölcsönök kamatainak növekedésében is lecsapódnak. Donald Trump második elnökségét és a gazdaságpolitikai irányváltást komoly várakozások kísérték. Elemzésünkben áttekintjük, hogyan teljesített az Egyesült Államok gazdasága a legutóbbi elnökválasztás óta, miként hatottak a gazdasági problémák Trump népszerűségvesztésére, és mindez milyen hatással lehet a félidős választások kimenetelére.
Három nyíl
Trump pénzügyminisztere, Scott Bessent még a 2024-es választásokat megelőzően fogalmazta meg saját „három nyíl” stratégiáját. A program az állami szabályozások lazításán, az adócsökkentéseken, az energiatermelés növelésén és a költségvetési hiány mérséklésén alapult. A tervek három fő célkitűzést tartalmaztak:
- a GDP-arányos éves költségvetési hiány három százalékra való leszorítását;
- a napi kőolaj-kitermelés hárommillió hordóval történő növelését;
- mindezeken keresztül pedig az évi háromszázalékos gazdasági növekedés elérését.
Bessent saját mércéi alapján az elmúlt két év közel sem mondható sikeresnek.
- A költségvetési hiány 2025-ben a GDP 5,8 százalékára rúgott, és várhatóan az idei év is hasonló értékkel zárul.
- A napi kőolaj-kitermelés a tervezett hárommillió hordó helyett mindössze 700 ezer hordóval nőtt 2024 februárja és ez év júniusa között.
- A gazdasági növekedés 2025 második negyedéve óta negyedévente átlagosan 2,46 százalék volt, ami szintén elmarad a Bessent által kitűzött céltól.
Az eredeti „három nyíl” stratégia több elemében is tükrözte a republikánusok Ronald Reagan kormányzása alatt kialakult klasszikus gazdaságpolitikai prioritásait. Reagan esetében azonban a kínálati reformok – a dereguláció és az adócsökkentések – szabadkereskedelmet ösztönző, illetve a bevándorlással szemben jóval kevésbé szigorú politikával társultak.
