Szórakozás

Csisztu Zsuzsa nagyon izgult az olimpikonokért

Zsuzsa arról vallott, akkora élmény volt számára az idei olimpia, mintha ő is ott lett volna. Ennek kapcsán saját élményeiről is mesélt.

Szinte ki sem lehetett mozdítani a tévé képernyője elől Csisztu Zsuzsát az olimpia ideje alatt. Bevallotta, nagyon izgult sportolóinkért.

“Nem tudjuk felvenni a versenyt azzal, ahogyan az amerikaiak készülnek a versenyre, és hogy micsoda lehetőségeik vannak” – vélekedik Csisztu Zsuzsa, akinek már a kisfia is ismerkedik a tornával.

“Csodaszámban menő teljesítmény volt ez az olimpikonjainktól. Kilencedikek lettünk az éremtáblán, ez hihetetlen. Az olimpiai emlékek még mindig megérintenek engem is. Olyan jó a hangulat az olimpia helyszínén, egy igazi olvasztótégely, ahol rengeteg ellenfél van, akik nem ellenségek. A mai napig nem felejtem el, amikor a szöuli olimpián Carl Louis odaköszönt nekünk. Csodálatos élmény ilyen sportolók között készülni, edzeni. Ma már ezek nagyon nemes versenyek, ilyenkor kikapni sem fáj annyira, hiszen valaki mögött másodiknak lenni, olykor megtisztelő érzés” – mesélte Zsuzsa, aki pár hónappal ezelőtt kisfiát is elvitte a tornaterembe, ahol barátkozhatott és játszhatott a többi kis tornászjelölttel.

„Nagyon örülök, hogy a fiam is fogékony a sportra, otthon gyakran előveszi az érmeimet és a nyakába akasztja őket. Ilyenkor nagyon nevetünk a férjemmel. Biztos, hogy azon leszünk, hogy megszeresse a sportot és megtalálja azt, ami a leginkább tetszik neki, amiben megtalálja önmagát” – tette hozzá az egykori sportolónő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik