Online petíciót indított a „gendertörvény” ellen a KDNP, jelentette be a párt parlamenti frakcióvezetője, Rétvári Bence.
„Nem engedjük, hogy hazánk a genderideológia újabb áldozata legyen! Tiltakozunk a gendertörvény ellen, megvédjük gyermekeinket a szivárványos propagandától és lobbiszervezetektől!” – írja a KDNP, amely korábban segélyvonalat is indított a genderveszély miatt.
Rétvári szerint az európai sajtóban Magyar Péter miniszterelnök „a genderküzdelem hősévé vált” a gyermekvédelmi törvény módosítása óta. Nem csoda, hiszen egy nap sem telt el, és máris megjelentek „a Soros-szervezetek által támogatott genderszervezetek” az iskolákban.
Miről szavazott a parlament?
Az Országgyűlés kedden fogadta el a gyermekvédelmi törvény módosítását, amely Magyar szerint „igazából a szigorítása a jogszabálynak”:
- Nem bizonyos szexuális tartalmaktól, hanem minden öncélú pornográf tartalomtól védik a gyermekeket.
- Segítik a kórházban hagyott csecsemők helyzetét, a kormány szeretné, ha kevesebben maradnának a kórházakban.
- Szigorodik az online térben fiatalok ellen elkövetett bűncselekmények elleni fellépés.
Emellett kikerültek a jogszabályból a homoszexualitás megjelenítését és népszerűsítését tiltó homofób passzusok, amit az ellenzék akként értelmez, hogy a Tisza-kormány kinyitotta az iskolák kapuit az LMBTQ-szervezetek előtt. A Fidesz, a KDNP, a Mi Hazánk egyszerre hördültek fel azon, hogy a pécsi Emberség Erejével Alapítvány egy nappal a törvény elfogadása után már az iskolákban „érzékenyíti” a gyerekeket, noha a szervezet valójában pályaorientációs foglalkozást tartott.
