Szórakozás

Stohl visszatért, a Spirit ment

Spirit(960x640).jpg (spirit, )
Spirit(960x640).jpg (spirit, )

Az X-Faktor szombati adásában már csak 10 produkció állt színpadra és küzdött a nézők és a mentorok kegyeiért. De az énekesek mellett Ördög Nóra és Stohl András is emlékezeteset alkotott.

Az X-Faktor harmadik élő show-ja James Bond jegyében telt, amit zeneileg néhol elég szabadon értelmeztek. De ettől még emlékezetesre sikeredett a tematikus este, amit Ördög Nóri akrobatikus tánca és bugyivillantása nyitott. Majd következtek sorban az énekesek, akik között voltak jók, elfogathatók, és egy újfent hibátlan Oláh Gergő.


Nóri táncolt

De a gárda nagyobbik fele Őfelsége titkos ügynökétől eltérően, elbukott a küldetésében. Ezt azonban csak két esetben büntették a nézők, és így a Soft Cell-t feldolgozó Spiritet, valamint a Gladys Knightot megidéző Fehér Zolit küldték párbajra.

A trió és Zoli küzdelméből a mentorok szerint egyértelműen az utóbbi került ki győztesen, ami azt jelentette, hogy Nagy Ferónak már csak egy csapata maradt. Fehér pedig már a második párbajellenfelét költöztette haza a Corvin sétányról.


A Spirit kiesett

A Bond este legemlékezetesebb pillanatát egyértelműen a jelenlegi 007-es, Daniel Craig magyar hangja okozta. Stohl András ugyanis teljesen váratlanul visszatért az RTL Klub képernyőjére, és vált az X-Faktor extra fellépőjévé egy Take That dallal.


Buci énekelt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik