Gazdaság

Hiába várnak az ingyen pénzre az ügyfelek, elzárták a pénzcsapot

Visszatérítést kaphattak a felhasználók a bankkártyás vásárlásaik után egy applikáció segítségével – ami gyakorlatilag ingyen pénzt jelentett. Ezt a szolgáltatást nem egy bank kínálta, hanem egy feltörekvő vállalkozás, a Recash, amely több pénzintézet bankkártyájára is képes volt biztosítani a visszatérítést. Ezen felül a regisztrálók olcsóbban is vásárolhattak az appon keresztül kapott kedvezménykuponok segítségével. Január végén azonban „eltűnt” az applikáció, bent ragadtak a pénzvisszatérítések, és nem tudni, mikor juthatnak hozzá a felhasználók.

Február elején jelezte egyik olvasónk, hogy hónapok óta akadozott a Recash.app szolgáltatása, az ügyfelek hiába vártak a vásárlásaik után a pénzvisszatérítésre, mert a cég a vállalt 90 napot nem teljesítette. Januárban pedig eltűntek az érdemi információk a felületről, és nem működik a pénzvisszatérítés sem. De vajon fog-e még valaha működni?

Hol volt, hol nem volt

Olvasónk emlékezete szerint tavaly még egyre-másra jelentek meg az új partnerek, azután – ahogy fogalmazott – novemberben kezdett zavar mutatkozni az erőben. Először az tűnt fel neki, hogy a Praktiker hirtelen eltűnt a partnerek közül, majd a korábban néhány hetente-havonta küldött automatikus cashback-kuponok, nagyobb partnerkedvezmények is eltűntek az appból. De ekkor még jöttek az értesítések az egyenlegről, illetve a vásárlásokról. Ám amikor január 23-án frissítette az appot, eltűnt az egész tartalom, a felhasználói adatok, a pénzegyenleg, de ellehetetlenült az ügyintézés is. Csak egyetlen üzenet maradt, hogy hamarosan visszajönnek, illetve rövid szünet következik a működésben (megújulás jeligével), mivel átállnak a mobilalkalmazásról webes applikációra. Valamint ígérték, hogy lesz más újdonság is.

Mi az a Recash?

Az oldalukon található GYIK-ben többek között úgy fogalmaznak, hogy az alkalmazás (applikáció) teendő nélküli pénzvisszatérítést tesz lehetővé – le kell tölteni, regisztrálni, banki jóváhagyást adni, hogy aztán a bankkártyás vásárlások után automatikusan érkezzenek a visszatérítések. Azt is írták, hogy Magyarországon az OTP, K&H, MKB, Raiffeisen, Gránit Bank, illetve Revolut és TransferWise felhasználói tudták az alkalmazást használni. Ebben az az újdonság, hogy a főleg a hitelkártyás vásárlásokhoz kötött pénzvisszatérítés (cashback) alapvetően banki szolgáltatás. Van azonban más, a Recash-hez hasonló app is, például a Tiplino webáruházi vásárlások után ad visszatérítést.

Olvasónk 2021 óta használta az appot, mintegy 15 ezer forint visszatérítést kapott meg azóta, és állítása szerint neki mintegy 10 ezer forinttal tartozik a cég a bankkártyás vásárlásai után. Úgy tudja, vannak, akik fél évnél is régebb óta várnak a pénzükre, és akad, akinek több tízezer forinttal lógnak.

A működési szünetet bejelentő közleményben email címet is megadtak, és azt írták, igyekeznek válaszolni minden kérdésre. Olvasónknak nem válaszoltak, a mi megkeresésünk pedig már célba sem ért – a kapott hibaüzenet szerint nem létezik már az email cím.

Már máskor is voltak problémák

A Forbes 2022. októberi cikkében az alapító, Zádor Balázs beszélt a technikai és pénzügyi nehézségeikről – akkor úgy vélte, fél éven belül kiderülhet, életképes-e a projektjük. Arra is kitért, hogy mennyire tőkeigényes a vállalkozásuk. 100 millió forintnyi kisbefektetői tőkét vontak be, aztán a Hiventures 130 millió (nem milliárd, ahogy először írtuk) forintos tőkét biztosított számukra, valamint melléjük az MKB-s hátterű Solus Capital is beszállt, így már közel 400 millió forintnyi befektetői tőkéhez jutottak. Terveik között szerepelt többek között, hogy az akkori 40 ezres felhasználószámot 50–100 ezer közé tornázzák fel.

A neten fellelhető köszönetnyilvánításuk szerint állami és uniós támogatást is kapott a „bankkártya cashback funkcióval” applikáció, egyszer 50, egyszer pedig 300 millió forintnyi visszatérítendő kockázati tőkét – 100 százalékos támogatással. Érdekesség, hogy ebben a dokumentumban azt írták, innovatív szolgáltatásuk bármely bankkártyát képes törzsvásárlói multipontkártyává változtatni, holott az oldalukon csak öt nagybankot említettek, ahol elérhető a szolgáltatás.

Tavaly márciusban a revb.hu-n megjelent cikkben szintén problémákat emlegettek, valamint azt, hogy változások lesznek a hazai pénzvisszatérítési startupnál. Ekkor emelték 90 napra a pénzvisszafizetési határidőt, és a kifizetési limitet 3-ról 5 ezer forintra, amire azt írták, átmeneti. A lassú kifizetésről is említést tettek, amely a Recash szerint a bankok „hibája”, mert csak nehezen azonosíthatóan teszik elérhetővé számukra a refund és chargeback tranzakciókat. (Ezek azok a tranzakciók, amelyek valamilyen okból meghiúsultak, vagyis nem teljesített a kereskedő, emiatt a vevő kezdeményezésére visszaszedheti a pénzt a bank a kereskedőtől. Ezeket a tranzakciókat ki kell szűrnie a Recash-nek, hogy a meghiúsult tranzakciókra ne legyen pénzvisszatérítés). A cikkben szerepelt még, hogy nem csak a Recash-nek van ilyen problémája, és hogy a másik hazai startup, a Koin pont ezért húzta le a redőnyt 2022 végén. Azt is írták, hogy akkoriban egy hiba miatt nem volt csatlakoztatható az apphoz a Revolut és a WISE.

A problémák orvoslására akkor azt ígérték, hogy teljesen megújul a működésüket biztosító háttérrendszer, ami segítheti a gyorsabb elszámolásokat, ellenőrzéseket is. Egy év sem telt el tehát az előző és a mostani megújulási bejelentés között, csakhogy most elérhetetlenné is váltak. Olvasónk attól tart, most már keresztet vethet a visszatérítésére.

Frissítünk!

Frissítünk!

Cikkünk megjelenése után megkeresett minket Zádor Balázs, a Recash ügyvezető igazgatója, és néhány pontosítást kért. Azt írta, hogy

– nem tűntek el, mindössze egy félnapos leállás volt a levelezésükben,
– folyamatosan dolgozzák fel a kifizetési kérelmeket,
– a szünetelés oka, hogy az ellenőrzésekkel együtt utolérjük magukat ebben,
– soha nem mondtak olyat, hogy a „bankok hibája minden” mert a bankok nagyobb része maximálisan együttműködő,
– vannak azonban bankok, akik a mai napig még a tranzakció időpontját sem adják meg a PSD2-es APIn keresztül.
Arról is tájékoztatott, hogy automatizált kártyás kifizetést integráltak a rendszerbe, amely az újraindulás után jelentősen megkönnyiti a fizetéseket, illetve hogy 100 millió forintot jelentősen meghaladó cashbacket szedtek össze már eddig is felhasználóiknak. A problémáik gyökeréről azt írta, majdnem 2 évet kellettt arra várniuk arra, hogy a bankok egy része végre alkalmazza a számukra egyébként kötelező PSD2-t.

Az MNB még nem döntött

Mivel a Recash.appot üzemeltető Statosfera Bankszámlainformációs Szolgáltató Kft. szerepel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nyilvántartásában, mint pénzforgalmi intézmény, megkérdeztük az MNB-t is, mit szólnak a leálláshoz, illetve ahhoz, hogy a cég nem teljesíti a kötelezettségeit és nem ad érdemi információt.

Azt a választ kaptuk február vége felé, hogy az MNB a folyamatos felügyelete alapján már értesült a pénzforgalmi intézmény által működtetett Recash.app-pal kapcsolatos problémáról. Hozzátették, a felügyelet jelenleg áttekinti, milyen további lépések szükségesek ennek kapcsán. Biztosítottak továbbá, hogy az MNB számára a pénzügyi piac stabilitása, illetve az ügyfelek érdekeinek védelme az elsődleges.

A Recash-től többek között azt szerettük volna megtudni, hány regisztrált ügyfelük van, nekik mennyi visszatérítésük ragadt benn, visszakapják-e az ügyfeleik pénzt, és ha igen, mikor, de mivel az email címükről hibaüzenettel visszapattant a levelünk, így válaszok sem érkezhettek tőlük.

Szerény árbevétellel muzsikáltak

A Recash.app először az Appspect Alkalmazás Üzemeltető Kft. neve alatt futott, majd a miskolci székhelyű Statosfera Bankszámlainformációs Szolgáltató Kft. üzemeltette. Az MNB adatai szerint az utóbbi kft. befolyásoló részesedéssel rendelkező tagjai az Amplify Partners Kft., az RSPV Zrt., Zádor Balázs ügyvezető, Zádor Péter, a Kutatás-fejlesztési és Innovációs Állami Tőkealap, a SOLUS I Kockázati Tőkealap, az Üzleti Infokommunikációs, Digitalizációs Tőkealap.

Az Opten adatai szerint a Statosfera Kft. igen szerényt árbevételt produkált, 2021-ben 6 millió forintot, 2022-ben 8 millió forintot értek el, adózott eredményük pedig 160, illetve 218 millió forintos mínuszban volt. Legutóbb hat főt foglalkoztattak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik