Tech

Roppant idegesítő a Google kereső hibája

A vállalatnak már többen jelezték a hibát, de még nincs javítás.

Biztos nem mi vagyunk az egyetlenek, akik a számítógépe előtt ülve, ha le akarnak ellenőrizni egy helyet, akkor megnyitják a böngészőt, a Google keresőbe begépelik a címet vagy a hely nevét, aztán a keresési találatok jobb oldalon rákattintanak az integrált Google Maps térképére (hogy az rögtön be is töltse a térképszolgáltatást).

Legalábbis ezt tettük régen, ugyanis az elmúlt hetekben ez a lehetőség egész egyszerűen eltűnt a Google keresőből: a találatok fotói között ugyan továbbra is megjelenik a térképrészlet képe, azonban nem kattintható.

Egyrészt így semmi értelme, hogy a böngésző beteszi oda az adott térképrészletet, másrészt hiába beszélünk egy alapvetően apró hibáról, roppant idegesítő, hogy az évek óta kiválóan működő funkció az egyik pillanatról a másikra nem működik.

A probléma természetesen nem csak nekünk tűnt fel, hiszen a hibát már többen jelezték a cég erre szolgáló felületén, ugyanakkor egyelőre úgy tűnik, hogy a javítás nem prioritás a vállalat számára.

A böngészőből ettől persze még használható a Google Maps, hiszen az Útvonalterv opcióra, vagy (amennyiben ez megjelenik a keresési találatok között) a keresési találatok között megadott címre kattintva ugyanúgy megnyílik a térkép, de ettől még a vállalat javíthatná a Google kereső hibáját, hogy továbbra is ugyanúgy használhassuk ezt a jól bevált funkciót, ahogy azt az elmúlt években már megszoktuk.

24.hu A pirossal jelölt részekre kattintva azonnal betölt a Google Maps.
Kapcsolódó
Már Facebook-fiók nélkül is használható a Messenger, mutatjuk, hogyan
Az Európai Unióban nagyobb szabadságot kapunk, de ennek ára is van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik