Komolyan azt vártuk, mikor kerül elő a kisbalta és mikor esnek egymásnak a hisztis nők, de erre végül nem került sor. Pedig az lett volna az igazi műsor, hozta volna a nézettséget a csatornának. Ehelyett be kellett érnünk néhány hisztis lánnyal, na meg a szokásos klisékkel, amelyekkel a jó gazdák próbálják elcsábítani a városi lányokat. S bár az udvarláshoz használt mondataik porosabbak, mint egy százéves pince, a csajok mégis isszák a főszereplők minden szavát. Vagy csak úgy tesznek?
A legviccesebb továbbra is Tomi gazda, akiért a három választottja úgy harcol, hogy az ember attól tart, jól fejbe vágják egymást a kapanyéllel. De legalábbis a kétgyerekes, ételt ki tudja mikor látott, halál sovány Erikát, akinek egójánál már csak a féltékenysége erősebb. Érdemes volt megnézni az arcát, amikor a vásárban Tomi nem őt, hanem a másik két csajt vitte fel a traktorra. Kicsit pofára esett, amikor közölték vele, neki már csak a jármű lépcsőjén maradt hely, az is csak álló. Erika azonban szívós, inkább tapogatni kezdte Tomit, aztán a szájából ette a gumicukrot, csak, hogy maga alá gyűrhesse vetélytársait.
Indirának távoznia kellett
Eközben Szilveszter gazdának döntenie kellett, hogy három „udvarlójából” kit küldjön haza a tanyáról. Indira először azt hihette, randira viszi a gazda, aztán arcára fagyott a mosoly, amikor leesett neki, hogy ő most tulajdonképpen repül, akár a győzelmi zászló. De nem sírt, némán összepakolt és egy olcsónak éppen nem nevezhető autóval kigurult a portáról, amelyen ő ezentúl maximum látogató lehet, de gazdasszony már nem.
Csak egy valamit nem ért az ember? Miért mindig éjszaka hajítják az utcára a távozó arajelölteket a gazdák? Talán azért, hogy biztosan megszabaduljanak tőlük, mert így a sötétben vagy örökre eltévednek, vagy széttépi őket egy vadkan? Egyszer ezt is érdemes lenne megkérdezni a Házasodna a gazda készítőitől.