Szórakozás

„Megosztó… baszki…” – reagált Lilu Novák Katalin válaszára a felháborodást kiváltó kegyelmi döntéséről

Sallak Dóra / RTL és Adrián Zoltán / 24.hu
Sallak Dóra / RTL és Adrián Zoltán / 24.hu
A köztársasági elnök nemrég azt mondta, „a természeténél fogva minden kegyelmi döntés megosztó”.

A múlt héten a 24.hu is megírta, hogy Novák Katalin kegyelemre méltónak találta a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesét, akinek tudomása volt arról, hogy az igazgató több gyereket is molesztált az intézményben, sőt megírt egy hamis vallomást is az egyik gyerek nevében, amit a pedofil igazgató jelenlétében akart aláíratni a gyerekkel. A történtekkel kapcsolatban a minap az ATV tett fel kérdéseket a köztársasági elnöknek, aki a Sándor-palotában, az örmény államfővel tartott sajtótájékoztatót.

Arra a kérdésre, megbánta-e a kegyelmi kérvény aláírását, megfordult-e a fejében, hogy lemond, és kész-e megindokolni a döntését, azt válaszolta: az elnöki kegyelmi döntések indokolása nem nyilvános, ennek megfelelően természetes az, hogy minden kegyelmi döntés felvet kérdéseket, és adott esetben ezek megválaszolatlanok maradnak.

Ez így volt az elmúlt 33 évben, és így van a világ legtöbb országában is

– közölte, majd később kijelentette,

minden kegyelmi döntés a természeténél fogva megosztó, és ő az elé terjesztett több száz kérvényből minden esetben igyekszik körültekintően dönteni.Novák válaszát illetően Lilu nemrég az Instagram-oldalán, egy korlátozott ideig elérhető posztban fejtette ki gondolatait.

Nem, kedves köztársasági elnök asszony! Egy normális társadalomban, normális emberek között a pedofília, és egy pedofilt támogató védelme, ha úgy tetszik, kegyelme nem megosztó. Mindenki elítéli. Mindenki. Jobbos, balos, bárki. Az úgynevezett emberek. Azt akarom hinni, mi még azok vagyunk. És ebben összezárunk. Mindenki. Ugye így lesz? Ugye? Megosztó… baszki…

– zárta sorait a műsorvezető.

Kapcsolódó
Novák Katalin: Minden kegyelmi döntés felvet kérdéseket
Az államfő kijelentette: undorodik a pedofíliától.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik