Kultúra

Februárban elbúcsúzik az ifjú Sheldon, de jön helyette sok új sorozat

HBO Max
HBO Max
A hetedik egyben az utolsó évada az Agymenők előzménysorozatának, de utoljára láthatjuk a Félig ürest is. A visszatérők között ott van viszont a Tokyo Vice, a Halo és a lengyel Mocsár, továbbá jó pár régi filmet illetve sorozatot poroltak le alkotói: új feldolgozás készül a Sógunból, előzménysorozatot kap a Ted, és sorozatverzió készült az Egy nap illetve a Mr. és Mrs. Smith című filmekből. Az új produkciók közül pedig figyelmet érdemel az Apple TV+ sztárparádéval dúsított Christian Dior-sorozata. Februári sorozatajánló.

Mr. és Mrs. Smith, Amazon Prime Video

Február 2.

A 2005-ös azonos című film sorozatos feldolgozásában két magányos idegen egy titokzatos kémügynökségnél kap munkát, melynek köszönhetően Manhattanben élhetik a felső tízezer életét. Csakhogy új személyazonosságot kapnak: ők lesznek John és Jane Smith, azaz egy házaspárt alakítanak. Ám miközben hetente nagy kockázatú küldetésekben vesznek részt, bonyolult fedősztorijuk még bonyolultabbá válik, amikor valódi érzelmek fogalmazódnak meg bennük egymás iránt. A főszerepben Maya Erskine és Donald Glover láthatók.

Beszéljünk a szexről, Netflix

Február 2.

A koreai soroza főhőse egy vlogger, aki arra használja a csatornáját, hogy őszintén beszéljen a szexről. A való életben azonban sokkal kényesebbnek találja ezt a témát.

Félig üres 12, HBO Max

Február 5.

Búcsúzik Larry David számtalan díjjal elismert szitkomsorozata, mely még 2000-ben indult, hogy aztán tizenkét évadon keresztül szórakoztassa a cringe-humor rajongóit. Az ikonikus Seinfeld sorozat társalkotójaként ismertté vált David játssza itt a főszerepet is, és vélhetően ezúttal is jó pár híresség játssza majd el saját maga paródiáját.

Tokyo Vice 2, HBO Max

Február 8.

A Jake Adelstein önéletrajzi elemeket tartalmazó könyvéből készült, jól fogadott sorozat új évadában az első külföldiként Tokió legnagyobb napilapjánál dolgozó amerikai újságíró (Ansel Elgort) újabb bűnügyek nyomába ered, és még mélyebbre merül a japán alvilágban.

A szeretők, SkyShowtime

Február 8.

A Sky Belfastban játszódó sorozata romantikus komédia a javából: szupermarketben dolgozó (vagy inkább unatkozó) Janet, és az önző tévéműsorvezető, Seamus ugyan egészen máshonnan érkeznek, mégis megismerkednek és ellenállhatalanul vonzódni kezdenek egymáshoz.

Egy nap, Netflix

Február 8.

David Nicholls regényéből 2011-ben már készült játékfilm, most pedig a kis képernyőre kerül. Emma (Ambika Mod) és Dexter (Leo Woodall) 1988. július 15-én, az érettségi találkozón beszélgetnek először, majd másnap reggel külön utakon folytatják. Az egyes epizódok aztán egy évvel később, ugyanazon a napon találják meg őket, miközben nőnek és változnak, össze- és különköltöznek, sok örömöt és szívfájdalmat élnek át.

Halo 2, SkyShowtime

Február 9.

Az azonos című, nagy népszerűségnek örvendő videojáték alapján készült sorozat ugyan megosztotta a játék rajongóit, mégis sokan várják a Master Chief (Pablo Schreiber) visszatérését. Az előzetes egy akciódúsabb évadot ígér, mivel az UNSC háborúja a Covenant nevű szövetség ellen folytatódik.

Alfahímek 2, Netflix

Február 9.

A spanyol vígjátéksorozat négy negyvenes éveiben járó férfi tapasztalataira összpontosít, akik a hagyományos férfi kiváltságaik erodálódásával küzdenek a mai társadalomban. Az első évad végén mind a négyen így vagy úgy, de szembesültek az elavult férfi sztereotípiákhoz való ragaszkodás káros következményeivel, lesz tehát hová továbblépni az új évadban.

Gyilkos Paradoxon, Netflix

Február 9.

A koreai sorozat egyik főhőse egy férfi, aki véletlenül meggyilkol egy sorozatgyilkost, a másik pedig a nyomozó, aki könyörtelenül üldözi.

The New Look, Apple TV+

Február 14.

Most már akár trendként is beszélhetünk az ikonikus divattervezőkről készült életrajzi sorozatok esetében: a Halston és a Balenciaga után Christian Dior is megkapja a magáét. A második világháború alatt játszódó sorozatban olyan nagy színészek láthatók, mint Ben Mendelsohn, Juliette Binoche, John Malkovich és Glenn Close.

Jó reggelt, Veronica! 3, Netflix

Február 14.

A brazil krimisorozat új évadában Veronica visszatér Brazíliába, és újabb veszélyes ügyekbe keveredik. Ha hinni lehet az előzetesnek, Veronica összecsap a családjával, szerelembe esik, és új kihívást keres.

Az utolsó nindzsaklán, Netflix

Február 15.

A sorozat a mai Japánban játszódik, és a Tawara család, az utolsó nindzsa klán történetét meséli el. A család egy múltbéli incidens után elfordult gyökereitől, most azonban Japán történelmének legnagyobb válságával kell szembenéznie, amely azzal fenyeget, hogy alapjaiban rengeti meg a nemzetet.

Vigyázz, kész, szerelem!, Netflix

Február 15.

Egy szürreális világban, ahol a férfiak számbeli fölényben vannak, a nőknek egy kormány által támogatott vetélkedőben kell versenyezniük a tökéletes úriemberekért. A thai sorozat leginkább romantikus komédiaként írható le.

The Accidental Influencer, HBO Max

Február 18.

A tajvani sorozat főhősét a barátja pont a születésnapján elhagy egy másik nőért. Újdonsült gyászában és labilis mentális állapotában felmond a munkahelyén, míg a közösségi médiában elmeséli a történteket, és világszerte pozitív visszajelzéseket kap az emberektől. Ezután egy váratlan utazásra indul, hogy újra felfedezze, ki is ő valójában, és mit jelent a függetlenség.

Róma úrnője, Epic Drama

Február 19.

A történelmi sorozat főhőse Livia Drusilla (Kasia Smutniak), Augustus római császár nagyhatalmú felesége és a Római Birodalom egyik valaha volt legnagyobb hatalmú asszonya életéről szól.

The Woman in the Wall, SkyShowtime

Február 19.

A brit thrillerben Lorna (Ruth Wilson) egy nő holttestét találja a házában. Lorna régóta trauma-alapú alvajárással küzd, mely a Magdolna-mosodákban töltöt ideje eredménye, ahová a társadalom számára veszélyesnek ítélt nőket zárták és kínozták Írországban egészen a múlt század végéig.

Constellation, Apple TV+

Február 21.

Sci-fi sorozat, melyben egy űrhajósnő (Noomi Rapace) egy űrbéli katasztrófa után visszatér a Földre, és felfedezi, hogy életének kulcsfontosságú darabjai eltűntek, ami arra készteti, hogy kétségbeesett küldetésbe kezdjen, hogy felfedje az igazságot az űrutazás rejtett történetéről, és visszaszerezze mindazt, amit elvesztett.

Az ifjú Sheldon 7, HBO Max

Február 21.

Hét évad után lezárul az Agymenők népszerű előzménysorozata, melynek legutóbbi évadai inkább a Cooper család többi tagjára koncentráltak, semmint a sorozat látszólagos főszereplőjére, azaz Sheldonra. Kérdés, hogy az utolsó évadban Sheldon újra előrébb lép-e, vagy végleg megmarad kvázi mellékszereplőnek a saját sorozatában.

Ted, SkyShowtime

Február 22.

Előzménysorozatot kap a mocskos szájú teddy mackó, Ted, és a 2012-es Ted film eseményei előtt játszódik csaknem két évtizeddel. Legjobb barátja, John itt még kamasz, ezért nem Mark Wahlberg, hanem Max Burkholder játssza, Ted hangát viszont újra Seth MacFarlane kölcsönzi.

The Killing Kind, HBO Max

Február 22.

A Jane Casey regényéből készült brit thriller főhőse Ingrid (Emma Appleton), az ügyvédnő, aki megpróbálja újjáépíteni az életét, miután túl közel került egy veszélyes korábbi ügyfeléhez (Colin Morgan), amikor az hirtelen újra felbukkan az életében.

Sógun, Disney+

Február 27.

James Clavell regényéből egyszer már készült egy népszerű sorozat, amit a nyolcvanas években a magyar nézők is láthattak, Richard Chamberlain főszereplésével. Most a Disney+ újra feleleveníti az 1600-as évek Japánjában játszódó történetet: Toranaga nagyúr (Szanada Hirojuki) az életéért küzd, ellenségei összefognak ellene. Amikor egy rejtélyes európai hajót találnak egy halászfaluban, annak angol tengerésze, John Blackthorne (Cosmo Jarvis) olyan titkokat hoz magával, amelyek segíthetnek Toranaga hatalmi harcaiban.

Mocsár 3, Netflix

Február 28.

Harmadik évadában az ezredforduló környékére érkezik ez a remek lengyel krimisorozat, mely egy fiktív, nyugat-lengyelországi városban játszódik, és amely korábban a nyolcvanas, illetve a kilencvenes évekbe vitte vissza a nézőket. A város életét újra gyilkosság kavarja fel, és a szálak az előző két évadhoz hasonlóan újra a múltba vezetnek – ezúttal a hatvanas évekbe. Visszatér a két főszereplő, Andrzej Seweryn és Dawid Ogrodnik is.

Reina Roja, Amazon Prime Video

Február 29.

Bár magyar címe még nincs a spanyol sorozatnak, az eredeti címe Vörös királynőt jelent. Juan Gómez-Jurado regényének tévéadaptációja Antonia Scottot (Vicky Luengo) követi, akit hivatalosan is a Föld legokosabb emberének nyilvánítottak. Az intelligenciája egy titkos és kísérleti rendőrségi projekt Vörös Királynőjévé tette, de ami adottságnak tűnt, átokká vált, és mindent elveszített. Amikor azonban egy befolyásos ember fiát meggyilkolják, Spanyolország leggazdagabb emberének lányát pedig elrabolják, a Vörös Királynő szervezetet felélesztik, és a forrófejű baszk zsarut, Jon Gutiérrezt küldik, hogy újra aktiválja Antoniát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik