Sport

Pont olyan játékosokra van szüksége a tenisznek, mint amilyen Jannik Sinner

David Gray / AFP
David Gray / AFP
Bár még csak egyikük vonult vissza, a teniszrajongókat már évek óta foglalkoztatja a kérdés: mi vár a sportágra Roger Federer, Rafael Nadal és Novak Djokovic után? Carlos Alcaraz már tett azért, hogy biztatóan lássuk a jövőt, és most megérkezett mellé Jannik Sinner is, aki mindössze 22 évesen megnyerte az Australian Opent.

Jannik Sinner parádés menetelést mutatott be az évnyitó Grand Slam-tornán, ugyanis szettveszteség nélkül jutott el a Novak Djokovic elleni elődöntőig, ahol aztán nem túlzás azt mondani, hogy leütötte a pályáról a rekordbajnokot, és elég hamar 6-1, 6-2-es előnybe került. A szerb végül egy játszmát fogott rövidítésben a 22 éves olasz ellen, de sokat elmond a meccsről, hogy Djokovic végül úgy esett ki, hogy egyetlen bréklabdája sem volt a mérkőzésen.

Ezek után Sinner lépett elő a döntő nagy esélyesének, főleg úgy, hogy az ötszettes győzelmeket szállító orosz Danyiil Medvegyev kétmeccsnyi idővel, hat órával többet töltött a pályán a fináléig vezető úton. Alighanem az esélyesség terhe nyomta az elején Sinnert, elég bátortalanul játszva került kétszettes hátrányba, és a harmadik játszma végén is volt egy banális hibája, amikor egy tökéletesen végigjátszott labdamenetnél ütötte szélesre a labdát.

A mentális erejét mutatja, hogy ez sem zökkentette ki, brékelte az oroszt, szépített, majd a tornán korábban látott magabiztossággal őrölte fel az erejével elkészülő ellenfelét. Karrierje első Grand Slam-győzelmét aratta, ráadásul ő lett az első olasz, aki megnyerte az Australian Opent,

és Adriano Panatta 1976-os Roland Garros-sikere óta az első férfi Grand Slam-győztese az olaszoknak.

„Gratulálok, Jannik, megmutattad, miért érdemled meg ezt a sikert. Harcoltál a legvégsőkig, és sikerült emelned a játékod színvonalán is. Nyertél már sok trófeát, játszottál sok döntőt, ez a mostani vélhetően nem az utolsó Grand Slam-győzelmed volt” – méltatta a legyőzött Medvegyev a riválisát, és viccesen azt is megjegyezte, azért reméli, lesz majd, amikor elkapja, mert kettejük eddig lejátszott négy döntőjéből a legutóbbi hármat az olasz nyerte.

Vélhetően igaza lesz az orosznak, ez az Australian Open-siker ugyanis valami nagynak a kezdete lehet, és jelenleg nehéz másképp látni a tenisz jövőjét, mint hogy Carlos Alcaraz és Jannik Sinner vegye át idővel Roger Federer, Rafael Nadal és Novak Djokovic helyét.

Majdnem síelő

Ugyan Sinner már hároméves kora óta teniszezik, mellette egy másik sportágat is kiemelkedően űzött: a síelést. Ebben semmi meglepő nincs annak fényében, hogy az olasz-osztrák határ mentén fekvő Innichenben született és Sextenben nőtt fel. Jannik Sinner nyolcévesen országos bajnokságot nyert, és még a juniorok között is második helyen végzett.

Annyira a síelésre koncentrált, hogy egy évre felhagyott a tenisszel is, de az apja újra ütőt adott a kezébe, és ugyanúgy élvezte, mint korábban, így egy ideig párhuzamosan végezte a két sportot. 12 évesen aztán komoly elhatározásra jutott: a tenisz lesz a sportja, ez pedig az életében is komoly változásokat hozott.

14 évesen elköltöztem otthonról, úgyhogy elég hamar fel kellett nőnöm. Magamra mostam és főztem

mondta a BBC-nek arról az időszakról.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jannik Sinner (@janniksin) által megosztott bejegyzés

Döntését azzal is indokolta, hogy a sí veszélyes sport, egy bukásra rámehet az egész szezon. Ezzel szemben teniszezni a szabad ég alatt és fedett csarnokban, vagyis egész évben lehet, na meg az is segítette a döntésben, hogy ebben a sportágban látja, kivel játszik, lehet reagálni a másik testbeszédére, reakcióira is.

Sinner annak a Riccardo Piattinak az akadémiájára ment, aki korábban Djokoviccsal és Marija Sarapovával is dolgozott. Bár fiatal kora miatt a váltás eleinte nehezen ment, az egyik akadémiai edzőhöz, Luka Cvjetkovichoz és annak családjához költözött, ez pedig segített neki a beilleszkedésben.

Junior szinten nem voltak kiemelkedő eredményei, de a felnőttek közt hamar felhívta magára a figyelmet mozgékony, kellőképpen agresszív játékával és nagy szerváival. 2019 hozta el számára az áttörést, az évet a bergamói Challenger-megnyerésével indította 17 és fél évesen, majd első főtáblás győzelmét ATP-tornán a Hungarian Openen aratta, Valkusz Mátét verte az első körben.

Az év nagy részében már inkább az ATP Touron indult, nem a Challenger-mezőnyben (három tornát azért megnyert), a selejtezőből indulva főtáblára jutott a US Openen, Gael Monfils ellen pedig karrierje első győzelmét aratta top50-es teniszező ellen. Hazai játékosként, szabadkártyával elindulhatott a 2019-es milánói Next Gen-tornán (a legjobb 21 év alatti teniszezők év végi versenyén) is, ha már ott volt, akkor a legalacsonyabban rangsoroltként meg is nyerte a tornát.

Az év végére már a világranglista 78. helyére kapaszkodott fel, Rafael Nadal 2003-as menetelése óta a legfiatalabb teniszezőként az első 80-ba jutva.

A feltörekvő teniszezőknek sokszor vannak kiemelkedő eredményeik, azonban ami Sinner esetében szembetűnő, hogy bár a megszokottnál sokkal gyorsabban lépdelt előre, fokozatosan érte el azt a szintet, ami a világelitbe kerüléshez kellett.

2020-ban ugyanis megvolt az első győztes meccse Grand Slamen (a második fordulóban Ausztráliában legyőzte őt Fucsovics Márton), majd David Goffin ellen begyűjtötte az első top10-es skalpját is. A világjárvány miatti leállás sem zökkentette ki, a római salakon nyolcaddöntőbe jutott Sztefanosz Cicipaszt is legyőzve.

Ő a legtehetségesebb srác, akit az elmúlt tíz évben láttam. Többszörös Grand Slam-győztessé válhat

mondta a 2020-as Roland Garros előtt John McEnroe Sinnerről.

Martin Bureau / AFP

Sinner a párizsi salakon megmutatta, hogy nem véletlen dicsérte őt McEnroe: ismét legyőzte Goffint, majd Alexander Zverevet is, végül a negyeddöntőben kapott ki a későbbi győztes Rafael Nadaltól.

Ezután következtek az első ATP-tornagyőzelmei, 2020 végén Szófiában, 2021 elején Ausztráliában nyert. 2021-ben behúzta még a washingtoni, a szófiai és a belgiumi 250-est is, valamint életében először ezres tornán döntőzhetett, alulmaradt azonban Hubert Hurkacz ellen. 49-22-es mérleggel zárta az évet, és bekerült a top10-be a világranglistán.

A 2022-es volt az újabb fontos szezon a karrierjében, abban az évben ugyanis háromszor is a legjobb nyolc közé jutott a Grand Slameken, csak Párizsban búcsúzott korábban, akkor a negyedik forduló jelentette számára a végállomást.

Tavaly vált igazi győztessé

Az ATP statisztikái szerint 2022 végéig 30 mérkőzést játszott a világranglista első tíz helyezettjével, kilencszer hagyta el győztesen a pályát. 2023-ban 19 ilyen mérkőzésből már 13-at behúzott, ennél jobb mutatója pedig csak Djokovicnak volt.

Ami a GS-eket illeti, korábban nem látott magasságba jutott, amikor Wimbledonban elődöntőzött a szerbbel, a tét azonban akkor még agyonnyomta, a harmadik szett rövidítésben látványosakat hibázva, három játszmában elbukott.

Az évet viszont káprázatosan zárta: összesen hét tornadöntőt vívott, ebből négyet meg is nyert, közte a kanadai 1000-est is.

Novemberben döntőbe jutott az ATP-világbajnokságon is, ahol Djokovictól kapott ki. Ezután átutazott a Davis Kupa spanyolországi döntőjére, ahol végső győzelemig vezette Olaszországot, az elődöntőben épp a szerbeket legyőzve, egyesben és párosban is Novak Djokovic fölé kerekedett.

Ilyen előzmények után nyerte meg az idei év első Grand Slamjét. Gyakorlatilag két gyengébb játszmája volt az egész tornán (a döntő elején) – a Djokovic ellen elveszített harmadik szettet nem sorolnánk a rosszak közé, mert a 24-szeres Grand Slam-győztes szerbbel szemben elbukni egy rövidítést, egyáltalán nem számít bakinak. Medvegyev ellen aztán úgy tűnt, hogy megremeg, de meg tudott újulni, majd meggyőző és okos játékkal lezárta a meccset.

Szeretem a nyomást, mert általában ilyenkor tudok a legjobb teniszemmel előrukkolni. Meg is nyugszom ilyenkor, szeretem, ha élvezem is, amit csinálok. Hogy őszinte legyek, a nyomást kiváltságként élem meg

– mondta a győzelme után, és nem a levegőbe beszélt. Legkésőbb az AusOpen döntőjében mindenki megbizonyosodhatott róla, hogy bár korábban volt, amikor megingott a döntő pillanatban, tanult belőle, és ezeket a helyzeteket már képes a maga javára fordítani még olyan játékosok ellen is, mint Djokovic és Medvegyev.

Ami ezen felül még igazán különlegessé teszi Sinnert, hogy ilyen fiatalon már mindegyik Grand Slam-tornán eljutott legalább a negyeddöntőig, azaz bármilyen borításon veszélyes tud lenni. És még mindig tud hova fejlődni, feltűnően javult például a védekezése az elmúlt másfél évben, amióta az edzői stábjához csatlakozott Simone Vagnozzi mellé az ausztrál Darren Cahill is, akinek az irányításával Lleyton Hewitt, a vele partnerségben az utolsó Grand Slam-trófeáját megszerző Andre Agassi és Simona Halep is a legmagasabbra jutott.

Akik aggódtak a tenisz jövőjéért, azok a 20 éves Carlos Alcaraz és a 22 éves Jannik Sinner magabiztos játékát nézve megnyugodhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik