Szórakozás

Sharon Osbourne azt mondja, öngyilkosságot kísérelt meg, amikor annak idején tudomást szerzett a férje négy éven át tartó afférjáról

KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
A szobalány talált rá, miután gyógyszerekkel adagolta túl magát.

A Mirror számolt be arról, hogy Sharon Osbourne nemrég elismerte, évekkel ezelőtt öngyilkosságot kísérelt meg, amikor tudomást szerzett arról, hogy a férjének, Ozzy Osbourne-nak 2012 és 2016 között viszonya volt egy Michelle Pugh nevű fodrásszal. Mint mondta, a férjét mindig is grúpik vették körül, amihez hozzászokott, de az, hogy az énekes tudta az illető nevét, tudta, mivel foglalkozik és hol lakik, egészen mássá tette számára a helyzetet, hiszen úgy vélte, érzelmileg is belevonódott a viszonyba.

Bevettem nem is tudom, hogy hány pirulát. Csak az járt a fejemben, hogy a gyerekeim idősebbek, jól vannak és tudnak magukról gondoskodni. Szóval túladagoltam magam és bezárkóztam a hálószobába. A szobalány talált rám, amikor megpróbált bejönni takarítani

– emlékezett vissza.

A pár a történtek után egy időre szakított, a válásukról szóló pletykák viszont sosem igazolódtak be. Azóta is házasságban élnek, és együtt tervezik az énekes jövőbeli fellépéseit: 2019-es műtétjei után ugyanis kénytelen volt visszavonulni, így turnézni már nem fog, de mindenképp a színpadon állva szeretne elbúcsúzni a rajongóitól. Utóbbi tervéről tavaly novemberben részletesen is beszélt.

Kapcsolódó
Ozzy Osbourne: Legjobb esetben is csak tíz évem van hátra
A zenész azt se bánná, ha egy koncert végén rogyna össze holtan: legalább elbúcsúzhatna rajongóitól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik