Kultúra

Ozzy Osbourne: Legjobb esetben is csak tíz évem van hátra

FRAZER HARRISON / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP
FRAZER HARRISON / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP

Még egyszer utoljára szeretne színpadra állni és elbúcsúzni a rajongóitól Ozzy Osbourne, aki a Rolling Stone interjújában azt mondta: ha ezt megtehetné, boldogan halna meg.

A 74 éves zenész más egyebek mellett kitért egészségügyi állapotára is, amely az utóbbi időbben rengeteg cikket ihletett jellemzően a borúlátóbb fajtából, sokan már a zenész halálát vizionálták. Osbourne-nál 2003-ban diagnosztizáltak Parkinson-kórt, 2019-ben pedig egy baleset miatt egy sor operációra szorult. Bár úgy volt, hogy visszatér, idén februárban nemcsak a turnéját mondta le, hanem azt is bejelentette: visszavonul az élő fellépésektől. Az interjúban arról is beszélt, hogy idén szeptemberben újabb műtétet hajtottak végre rajta, mivel daganatot találtak a gerincében, a komoly műtét befolyással volt az egyensúlyérzékére is. Úgy véli azonban, hogy mindezek ellenére a média eltúlozza az egészségügyi állapotával kapcsolatos híreket.

Megőrülök, ha olyanokat olvasok az újságokban, hogy »Ozzy az utolsó csatáját vívja« vagy hogy  »utoljára énekelte el a Paranoidot«. Nem is gondolok ennyit a betegségemre. Már abba is a Parkinsont látják bele, ha megvakarom a seggem

– mondta el a zenész. Hozzátette: a legnagyobb vágya, hogy visszatérjen a színpadra, de csak akkor, ha ezt méltósággal teheti meg: „Nem fogok felmenni a színpadra, és félszegen együttérzésért kuncsorogni. Mi a franc értelme lenne annak? Nem megyek fel oda egy kibaszott kerekesszékben. Nemrég láttam előadni Phil Collinst, neki is olyan problémái vannak, mint nekem. Ő felmegy a színpadra kerekessszékben, én nem” – mesélte. Azért azonban mindent meg fog tenni, hogy ő is színpadon állhasson még:

Nem sok dolog bosszant fel annyira, mint az, hogy nem volt esélyem elbúcsúzni vagy köszönetet mondani. Ha nem is tudok többé rendszeresen fellépni, csak annyira szeretnék jól lenni, hogy még egy koncertet csinálhassak, ahol elmondhatom: nagyon köszönöm nektek az életemet. Ezért dolgozom most, és ha a végén holtan rogyok össze, akkor boldog emberként halok meg.

Erre azonban úgy érzi, hogy legfeljebb egy évtizede lehet hátra, amit feleségének, Sharon Osbourne-nak is megmondott egyik vitájuk hevében:

Múltkor egy spanglit szívtam, mire Sharon rámszólt: »Miért csinálod ezt? Meg fog ölni!« Én meg azt válaszoltam, hogy mit akarsz, meddig éljek még? A legjobb esetben is tíz évem van hátra, és ahogy öregszel, úgy az idő is gyorsabban telik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik