Szórakozás

Kipakolnak az elhunyt fiatal színészről

Johnny Lewis (Johnny Lewis)
Johnny Lewis (Johnny Lewis)

Rettenetesen megviselte Katy Perryt korábbi szerelme, Johnny Lewis tragikus halála.

Mindenki értetlenül áll Johnny Lewis halála előtt. Többek közt Katy Perry is, akit teljesen letaglózott a tragikus történet. Az énekesnő ugyanis tizennyolc hónapon keresztül párkapcsolatban élt a színésszel. Az összetört Katy nem érti, hogy miért kellett így végződnie egy fiatal életnek, pedig hosszú boldog jövő várhatott volna rá, ha kihasználja a tehetségét, és nem él önpusztító életet. Johnnynak állítólag már a szerelmük idején is voltak gondjai a drogokkal, de a díva sem tudott rajta segíteni. Ezért szakítottak, és az akkor a karrierje elején tartó Perry a munkába temetkezett. De nem múlt el a Lewishoz fűződő viszonya, és a The One That Got Away, illetve a Circle the Drain című dalaiban megemlékezett egykori párjáról.

A Kemény motorosokból ismert színész szerda este kemény drogok hatása alatt előbb végzett idős főbérlőjével, majd összeverekedett néhány szomszéddal, amikor menekülni próbált, aztán végső megoldásként leugrott a bérleménye tetejéről, ami az életébe került. A rendőrök tájékoztatása szerint Lewis agya annyira elborult a kábítószertől, hogy még áldozata macskáját is agyonverte, majd szó szerint széttépte az állat tetemét. A menekülését megakadályozó három férfi is azt mondta a nyomozóknak, hogy önkívületi állapotban harcolt velük Johnny, és látszott rajta, semmi nem érdekli.


Katy összeomlott a gyászban

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik