Szórakozás

Megölte magát és főbérlőjét az ismert színész

Ismeretlen indokból végzett idős főbérlőjével a Kemény motorosok sztárja, Johnny Lewis, majd magát is megölte.

Bizarr bűnügyhöz riasztották tegnap éjszaka a Los Angeles-i rendőrséget. A kiérkező rendőrök egy férfi holttestét találták az egyik Loz Feliz-i ház kocsibejáróján, odabent pedig egy idős nőét. A férfit azonnal sikerült azonosítani, ugyanis az ismert színész, Johnny Lewis volt az.

Az ügy részletei egyelőre homályosak, de azt feltételezik a nyomozók, hogy a sztár összeveszett hetvenéves főbérlőjével, a szobájában uralkodó káosz miatt. A szóváltás elfajult, és Lewis valahogy végzett a nővel, majd kirohant az utcára, ám ott már a sikoltozásra felfigyelő szomszédok várták, akik nem hagyták elmenekülni. Ezért Johnny visszaszaladt a házba, és felment a tetőre, ahonnan a halálba vetette magát. A színész feltételezhetően alkohol vagy drog hatása alatt állt.

Lewis legnagyobb sikerét a Kemény motorosok (Sons of Anarchy) című sorozattal aratta, de hosszú ideig szerepelt a Narancsvidékben is, illetve feltűnt a Hetedik mennyország, a Smallville, a Helyszínelők és a Dr. Csont egy-egy részében is. A mozivásznon az Alien vs. Predator második részében, illetve a Kristen Stewart és Dakota Fanning fémjelezte, A rocker csajok című filmben tűnt fel.

Sokan viszont onnan ismerik, hogy Katy Perry lovagja volt, még az énekesnő karrierje kezdetén.


Nem tudni, miért gyilkolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik