Belföld

HÉV-mizéria: egy dokumentum szerint március 1-je után is használhatók lennének a bérletek

Határozatlan időre szól a BKK, a Volán és a MÁV december végi megállapodása a Budapest-bérletekről – állítja az RTL Híradó a birtokába került dokumentumról. A cikk szerint a szerződésben nincs utalás arra, hogy március 1-je után nem lesznek használhatók a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bérletei a HÉV-ekre, Volánbuszokra és vonatokra.

Az ügy előzménye, hogy a HÉV és az agglomerációs „kék” buszjáratok működtetésével kapcsolatban még 2016-ban egy bonyolult, sok szerződésből álló megállapodáscsomagot kötött Budapest Főváros Önkormányzata és a Közlekedési Minisztérium.

Ezek a megállapodások december 31-én lejártak, ami azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy január 1-jén megszűnt volna az eddigi áttekinthető és egységes tarifarendszer, valamint nélkülözniük kellett volna az utasoknak az eddigiekben a BKK által nyújtott szolgáltatásokat az agglomerációs vonalakon.

December 29-én aztán bejelentette a BKK, hogy olyan háromoldalú megállapodást kötött a MÁV-HÉV-vel és a Volánbusszal, amely biztosítja a tarifarendszer működését. Két nappal később azonban a MÁV pontosított, azt állítva, hogy az átmeneti megoldás a tulajdonosi jogokat gyakorló, Építési és Közlekedési Minisztérium döntésének megfelelően legfeljebb március 1-jéig, az új tarifarendszer bevezetéséig lesz érvényben.

Az RTL birtokába került, december 29-én a MÁV illetékese által aláírt dokumentumban azonban nem szerepel ilyen határidő, helyette az van benne, hogy január elsejétől él a szolgáltatási szerződés, ami „közös megegyezéssel, valamint 30 napos felmondási idővel – a megrendelők részéről külön-külön is – rendes felmondással szüntethető meg”.

Karácsony Gergely főpolgármester a Híradónak azt mondta, hogy emiatt határozatlan idejű szerződésről van szó, amely addig van érvényben, amíg valaki fel nem mondja, a főváros pedig nem fogja felmondani, mert az ellentétes a budapestiek és az agglomerációban lakók érdekeivel. A főpolgármester azt is hozzátette, a Lázár János vezette minisztérium sem jelezte, hogy felmondaná a megállapodást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik