A ma több mint százezres Legnica Alsó-Szilézia egyik legnagyobb városa, aminek belvárosában járva az embernek szinte semmi sem emlékezteti a második világháború legsötétebb időszakára. A főtér vonzáskörzetéből kikerülve aztán eljuthat az ember az egykori miniszterelnök, Ignacy Daszyński nevét viselő utcába, ahol egy sarkon hirtelen balra nézve egy furcsa, romos homlokzattal lezárt zsákutcába tévedhet.
A német expresszionizmus jegyeit viselő, ablaküvegeit rég elveszített ásító homlokzat a környéket nézve teljesen indokolatlannak tűnik, ez azonban távolról sem igaz, hiszen az élelmiszeripara miatt a második világháborút megelőzően szimplán csak Uborkavárosként emlegetett Lignicát (Liegnitz) az 1910-es években még 95 százalékban németek lakták, így értelemszerű, hogy a Berlin felől érkező építészeti hatás szinte azonnal elérte az utcákat.
Az új stílus szelei mellett az ekkor már több mint ötvenezer embernek otthont adó Lignicát a politikai életben történt változások is megérintették: az NSDAP helyi csoportja például már 1925 májusában megszületett, sőt, a létszáma az évtized végére harminchatra nőtt.
Az épületet végül nem a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt, hanem az új központi épületre és fogházra vágyó kerületi rendőrség hívta életre: a város egykori katolikus iskolaépületének átgyúrását is irányító Paul Oehlmann tervei szerint 1929-1930-ban megszületett méretes épületet végül azonban csak egyetlen évtizedig használhatták, a második világháború kitörése után ugyanis a Gestapo helyi központja vette át az addigi iroda- és fogdatereket, majd
A sötét múltat a szocializmus beköszöntével a város ki akarta törölni az emlékezetéből, így előbb a városi polgárőrség, majd az állami vasúttársaság használta, ami részben munkásszállóként hasznosította.
Az állandósulni látszó célt végül a rendszerváltást követő privatizációs hullám, illetve egy tűzvész változtatta meg, az együttes pedig közel két évtizeddel ezelőtt magánkézbe került. A falak közt azóta többször is újra fellángolt a tűz, az egymást követő befektetők pedig mind hatalmas álmokkal érkeztek, de végül egyikük sem tudott mit kezdeni a sokak szerint szellemjárta, német, orosz és lengyel nevű téglakarcok mellett a kivégzések nyomait mutató romokkal.
A maradványok ma sem élveznek védelmet, pedig
A 2013-as állapotok egy városi felfedező csoport videóján lentebb láthatók, itt pedig az értékes részek fotói külön-külön is végiglapozhatók.
A pillanatnyi arcot pedig a Szwendacz Uliczny, azaz az Utcán sétáló nevű Instagram-oldal gazdája rögzítette:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
