Gazdaság

Egy évig esett az Oroszországból importált gáz ára, októberben megint drágulni kezdett

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Egy ideje extraprofit keletkezik az átlag felett fogyasztóknak felszámított köbméterenként 676 forintos lakossági piaci tarifa alkalmazásán: októberben az orosz importgáz 142 forintért érkezett, ennek több mind négyszeresét fizetik az érintettek.

Ezer forint környékén tetőzött az orosz importgáz ára tavaly októberben, a csúcson 2,52 euróért szállították az energiahordozót Magyarországra, azután 11 hónapon keresztül folyamatosan esett az ár. Szeptemberben érte el az eddigi mélypontot, mint megírtuk, 0,313 euróért (121 forint) adták köbméterét. Az Eurostat friss adatai alapján októberben megállt a csökkenés, sőt kissé drágult az orosz import: köbméterenként 0,369 euróért, azaz 142 forintért érkezett az orosz gáz.

Az enyhe drágulás nem okozott meglepetést, hiszen a hivatalos közlések szerint az orosz-magyar hosszútávú szerződésben az árakat a holland tőzsde, a TTF áraihoz kötötték, azt követik két hónapos csúszással. Az irányadónak tekintett tőzsdén pedig két hónappal korábban, augusztusban a statisztika alapján az átlagár 35 euró/MWh körül volt, ami átszámítva éppen 0,369 euró köbméterenként.

TTF tőzsdei gázárak az elmúlt két évben, euró/MWhAz októberre számított 142 forintos köbméterenkénti átlagár 14-21 forinttal több, mint a mélyponton, a megelőző három hónapban megszokott volt, és azt jelenti, hogy:

  • a 102 forintos rezsicsökkentett lakossági tarifánál 40 forinttal drágábban kaptuk a földgázt, ami veszteséget jelent az állami gázszolgáltatónak, az MVM Zrt.-nek.
  • Az átlag feletti fogyasztásra megállapított 676 forintos lakosság „piaci” ár viszont 534 forinttal több, így ebből extrabevétele keletkezhetett az MVM Zrt.-nek.

Az MVM első féléves mérlege is azt támasztotta alá, hogy egy ideje extraprofit keletkezik a lakossági piaci tarifa alkalmazásán. Az állami tulajdonú mamutcég azt közölte, hogy a gáz a TTF-en a 2022. első féléves, megawattóránként 101,5 eurós átlagárhoz képest 57,4 százalékkal lett olcsóbb, az idei első féléves átlag 58,3 euróra csökkent. Vagyis, átszámítva 407 forintról 233 forintra zuhant a gáz ára az első félévben. Ez azonban – mint a beszámolóban írták – „a szabályozott piac tekintetében nem vonta automatikusan maga után az MVM csoport árbevételének csökkenését.” A lakossági piaci árat ugyanis nem igazították a lefelé tendáló piaci árakhoz, maradt a  még tavaly megállapított szinten. Az MVM csoport árbevétele és nyeresége jelentősen nőtt az első félévben, és az állami tulajdonos annyira jónak ítélte a cég teljesítményét, hogy 309 milliárd forint osztalékelőleg felvételéről határozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik