A 65 éves asszony hatalmas rajongója volt azoknak a tévéműsoroknak, ahol szépészeti beavatkozásokkal fiatalították meg a jelentkezőket. „Hetente három ilyen műsort néztem, végül rendeltem egy tájékoztató anyagot az egyik klinikától” – meséli a hölgy. „Ráncos volt a nyakam, és szerettem volna egy kicsit fiatalabbnak látszani.”
Maitland ötletét férje, Gareth is támogatta, így végül az asszony 2005-ben vállalkozott a kétórás arcfelvarró műtétre. A beavatkozást az egyik legnevesebb brit szépészeti klinikán végezték el, 5000 fontért.
Az operáció után azonban hamar világossá vált, hogy a sebész elkövetett néhány hatalmas hibát. „A nővér sikítva rohant ki a szobámból, miután levette a kötéseimet. Az arcom teljesen lila és puffadt volt, úgy néztem ki, mint egy mókus” – emlékszik vissza az asszony. Mindez a műtét utáni első kontrollvizsgálaton történt, a sebész ugyanis elfelejtette megvizsgálni a hölgy sebeit, mielőtt hazaküldte – Maitlandnél pedig komoly posztoperatív vérzés, majd sejtelhalás lépet föl.
A hölgyet azonnal visszatolták a műtőbe, hogy arcának maradékát megmentsék. Ezután két év rehabilitáció következett, de az asszony a mai napig arra kényszerül, hogy több réteg sminkkel takarja el sebeit, ha ki szeretne lépni az utcára.
„Csak magamat okolhatom a történtekért, hiszen nem lett volna kötelező kés alá feküdnöm. Az viszont felháborító, hogy a médiában úgy jelennek meg ezek a műtétek, mint mindennapos, teljesen rizikómentes beavatkozások, amiket pont az én generációmnak ajánlanak leginkább” – nyilatkozta az ügy kapcsán Maitland. A házaspár végül úgy döntött, bepereli az operációt végző sebészt és a kórházat, az ügyben azonban még a tárgyalási szakasz előtt megegyezés született – a hölgy 15,000 font kártérítést kapott azzal a megkötéssel, hogy orvosának nevét nem hozhatja nyilvánosságra.
A dél-walesi nő ügyvédei szeretnék, ha Mrs. Maitland esete intő példaként szolgálna a tévéműsorok szerkesztői és nézői számára egyaránt.
AJÁNLOTT LINKEK:
15,000-et kapott a nő, akit a sebész mókusra operált (képekkel) – angolul (Daily Mail Online)