Tech

Teljes a káosz az OpenAI-nál: több mint 500 ember távozhat a cégtől

SVEN HOPPE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
SVEN HOPPE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Teljesen eluralkodott a káosz a világ vezető mesterséges intelligencia fejlesztésével foglalkozó cégénél, az OpenAI-nál, miután egy hétvége alatt kétszer cseréltek vezérigazgatót.

A helyzet hétfőre még jobban elszabadult: magyar idő szerint délután négy óráig 505 alkalmazott jelentette be, hogy felmond, amennyiben nem mond le az igazgatótanács, és nem helyezi vissza Sam Altmant vezérigazgatónak, valamint Greg Brockman társalapítót elnöknek – írja a Wired.

Az az eljárás, amellyel felmondtak Sam Altmannak és eltávolították Greg Brockmant az igazgatótanácsból, veszélyeztette mindannyiunk munkáját, és aláásta vállalatunk küldetését. Az önök magatartása egyértelművé tette, hogy nem képesek az OpenAI vezetésére

— olvasható a közleményben.

Érdekesség, hogy az aláírók között ott van Ilya Sutskever, a cég vezető kutatója és igazgatósági tagja, akit sokan azzal vádolnak, hogy ő koordinálta a korábbi vezérigazgató elleni puccsot. A szakember a közösségi médiában azt írta a vádakra, sajnálja hogy részt vett az igazgatótanács döntésében. Mellette ott van az aláírók között Mira Murati is, aki épp Altman helyét vette át szombaton a bársonyszékben.

A dolgozók követelése elég furcsa annak fényében, hogy Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója bejelentette, hogy Altman és Brockman csatlakozik a technológiai óriáshoz, hogy egy új, fejlett mesterséges intelligencia-kutatási egységet vezessenek.

A cég munkatársai közül sokan azzal fenyegetőznek, hogy csatlakoznak Altmanhoz a Microsoftnál, ami azért okozhat faramuci helyzetet, mert az OpenAI legnagyobb befektetője épp a Microsoft.

Kapcsolódó
Három nap alatt három vezérigazgatót emésztett fel az OpenAI
Teljes a káosz a ChatGPT anyacégénél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik