Hogy van?
Köszönöm, jól.
Röviden összefoglalva nyilván, de azért gondolom megviseli hogy az MDF, amely rendszerváltó párt volt, nem került be a parlamentbe.
Persze, hogy megvisel, de nézze meg a környező országok rendszerváltó pártjait, sokkal hamarabb jutottak erre a sorsra. Mi húsz évet eltöltöttünk a parlamentben, és még jó néhány esztendőt el is fogunk. Most nyilván jön négy olyan év – ha négy év múlva lesznek a választások –, amikor a parlamenten kívül kell azt a politikai aktivitást kifejteni, amely lehetővé teszi, hogy négy év múlva újra parlamenti párt legyünk. Az ember együttérez a munkatársaival, a jelöltjeinkkel, hogy energiát, pénzt, időt nem sajnálva nagyon sokat fektetett a kampányba, és az eredmény elmaradt. Ilyenkor az a dolga egy párt vezető testületének, hogy erőt adjon és erőt öntsön a tagságba, a jelöltekbe, és mindenkibe, akinek erre szüksége van.
A választási kampányban úgy tűnt, hogy a Bokros Lajos által fémjelzett irány, és ezen túlmenően a liberális szavazók megcélzása, a régi MDF-eseknek nem igazán esett jól. Most mi lehet az új irány?
Én nem beszélnék új irányról. A párt az értékrendje mentén működik, amely stabil és állandó. Ez a konzervatív értékrend, amit vallunk, és ennek része a nemzeti szabadelvű gondolatok sokasága. Viszont vannak olyan pillanatnyi kihívások és helyzetek, amelyekre érvényes és értelmes válaszokat kell adni.
Luther Márton több mint 500 évvel ezelőtt azt mondta, hogy minden órának megvan a maga parancsa. Az tud sikeres lenni, aki ezt megérti, és ezekre a parancsokra értelmes válaszokat tud adni. A statikus gondolkodás tehát nem előny a politikában. A dinamikus gondolkodást viszont kevesen vallják magukénak. Nagyon sokan gondolták a mieink közül, hogy az 1990-es válaszok időszerűek 2010-ben is, pedig a helyzet teljesen megváltozott. Ez okozta a belső konfliktusok sokaságát, amelynek feloldás nem egyszerű feladat. Bokros Lajos programja ugyanis nem egy egyszerű program. Persze nem is észveszejtően nehéz.
Csak eléggé kemény…
Leginkább őszinte. Úgy tűnik, hogy a mai politikai közbeszédben az őszinteség nem olyan fogalom és tulajdonság, amit honorálnak a választópolgárok. Húsz, illetve nyolc ilyen esztendő után, amikor az ország ilyen helyzetbe került, amit egy világválság tovább súlyosbított, a választópolgárok még mindig hajlamosak elhinni, hogy tovább is lesz ingyenebéd, ingyenvacsora.
Gondolja, hogy alapvetően ez volt az oka annak, hogy nem támogatták elegen az MDF-et? Kívülről inkább úgy látszott, hogy azért ehhez köze lehet annak is, hogy a választások finisében sok botrány volt, amit nyilván nem az MDF akart, de mégis körülötte keletkezett.
Ezeket a botrányokat részben önmagunknak köszönhetjük. A korábban említett ellentmondásokat ugyanis nem tudtuk kellőképpen kezelni, és feloldani. Másrészt viszont kívülről is gerjesztették, ahogyan ezt a listaállítás körül is tapasztalhattuk. Itt a magyar politikai közélet minden szereplője összefogott, hogy lehetetlenné tegyék a fővárosi listát és az országos listát. Nagy ellenszélben kellett dolgoznunk, és úgy látszik, hogy az ellenszél erősebb volt.
Persze nyilván az is beleszámított, hogy 2002-ben egyedül mi mondtuk, hogy baj lesz ezzel a 100 napos programmal, mert lejtőre állítja az országot. Aztán 2006-ban a választási kampányban újra figyelmeztettük a nagy pártokat és a választókat a cumis plakáttal, hogy vigyázzanak, mert ebből is baj lesz, amely be is következett.
Aztán Dávid Ibolya volt az első a politikai szereplő, aki ki merte mondani, hogy a 13. havi nyugdíj intézménye nem tartható fent tovább. Nagyon sokat kaptunk ezért, és ez is óriási feszültséget generált a párton belül: minek kellett ezt kimondani? Azért mert ez a helyzet. Sajnos hamar kiderült, hogy nekünk volt igazunk, és ha azt akarjuk, hogy legyen 6., 7., 8, havi nyugdíj, akkor a 13. havit el kell törölni. Az ember adja fel az őszinteségét, ígérjen szép álmot, hogy a parlamentbe kerüljön, vagy következetesen ragaszkodjon azokhoz az elvekhez, amelyeket értékesnek és fontosnak tart? Antall József a választások éjszakáján 1990-ben, amikor az MDF megnyerte a választásokat, és mindenki örömmámorban úszott, akkor is tudta, hogy nagyon nehéz időszak vár az MDF-re. A saját kormányát kamikázekormánynak nevezte, és igaza is lett. De tette a dolgát, mert tudta, hogy ezt kell tennie.
Most itt van Bokros Lajos a programjával, illetve az MDF programjával. Ez az ember 15 év alatt kapott hideget-meleget, de 15 év óta kitart az elvei mellett. Hiszem, hogy az idő őt fogja igazolni. A politika ilyen furcsa „játék”, ahol nem biztos, hogy az őszinte szó, az egyenesség használ. Úgy tűnik, hogy az ígérgetés mindig hatékonyabb, mint a megvalósítható, szakmailag megalapozott program.
Úgy gondolja, tehát, hogy nem a párton belüli feszültségek, illetve a párt körüli feszültségek okozták a vereséget?
De nyilván az is belejátszott. Az arányokat meg kell vizsgálni. Az biztos, hogy kevés párt tett többet azért, hogy ne kerüljön be a parlamentbe, mint a Magyar Demokrata Fórom. Ezek a belső feszültségek ugyanis nem csak politikaiak, hanem személyiségbeli okokra is visszavezethetők. Aki szereti, tiszteli, vagy illő alázattal viseltetik a pártja iránt, az nyilván nem tesz olyat, hogy az utolsó pillanatban visszalép, ahogyan azt a budapesti elnök tette, aki a kopogtatócédulák budapesti összegyűjtéséért felelt, vagy nem lép ki, mint az egyik alelnökünk, aki miatt nem volt Nógrád megyei lista. Ezek nem méltó viselkedési formák egy olyan emberhez, aki egy párt vezetőségének tagja, meghatározó embere.
Ön hogyan szembesült az eredményekkel, a választások éjszakáján meglepődött vagy a választásokkor már volt egy megérzése, hogy ez nem biztos, hogy meglesz?
Én sokkal hamarabb éreztem. Még matematikusnak sem kell lenni ehhez. Túl kevés helyen tudtunk egyéni jelölteket állítni, nem érte el a számuk a százat, három megyében pedig nem volt megyei listánk. Ebből könnyen kiszámítható, hogy túl kevés helyen szavazhattak a választópolgárok az MDF-re. Nagyjából feleannyian, mint ahány lehetőségünk lett volna, így ha megszorozzuk kettővel az eredményt, akkor bőven meglenne az 5 százalék. Hát ez nem jött össze.
Most úgy tűnik, hogy ön az egyetlen a régiek közül, aki marad a pártban. Visszajöhetnek még a régiek? Dávid Ibolya például szerepet kaphat az újraszerveződő, nem tudom milyen nevű pártban?
Biztosan sok mindent meg kell változtatni a pártban, de azt hiszem, a nevét nem. Ez egy olyan név, amely Antall Józsefhez köthető, és ezt nem kell megváltoztatni. Már sokan jöttek vissza idáig is. Majd meglátjuk, hogy milyen céllal. Ha ugyanazzal a céllal jön vissza, mint amiért el kellett mennie, akkor inkább ne jöjjön. De akiket tisztességes szándék vezérel, akik egyetértenek azzal, hogy nagyon hűnek kell lenni azokhoz az alapeszmékhez, ahhoz az értékrendhez, amit a konzervativizmus jelent, de értelmes válaszokat kell adni a kor kihívásaira, őket szívesen várjuk vissza. Akik azonban ezt nem értik meg, és a 1990-es MDF-et akarják rekonstruálni, nem sok értelmét látom, hogy visszajöjjenek.
A politikai palettán hol találja azt a helyet, ahol érdemes lenne az MDF-nek újrapozícionálnia. A Fidesszel középen, és a Jobbikkal a szélen a jobboldal lefedettnek tűnik. Hol találhatnak önök helyett?
A Fidesszel és a Jobbikkal lefedett a jobboldal? Én ezt egészen másképp látom. Két szocialista típus pártról van szó. Az egyik a kádári szocializmus túléltetője, az erős állam, az állam mindenhatóságának ígéretével, az egymillió munkahely állami megteremtésével, csupa olyan dologgal, amely a piacgazdaságtól, a kapitalizmustól távol áll. A Jobbik pedig inkább egy nemzeti szocialista típusú párt. Éppen a napokban olvastam egy külföldi felmérést, ahol attitűdöket mértek. Itt azzal kellett a baloldali radikális szellemiségű megkérdezetteknek szembesülniük, hogy kísértetiesen hasonlít az értékrendjük a szélsőjobbhoz. A dolog tehát valahol összeér. A kérdésre válaszolva az MDF-et valahol középtájon helyezném el.
Szerintem ma a bal- és a jobboldali megosztottságot meghaladta az idő. John Lukács állítja, és igaza van, hogy ma az igazi törésvonal a populisták és az antipopulisták, a realisták, a racionalisták és az emocionalista politikát folytatók között van. Én azt szeretném, hogy az MDF a ráció és a racionálisan gondolkodó döntő emberek pártja lenne. Ha világosan meg szeretném határozni ezt a csoportot, akkor az én jövőképemben az MDF az adófizetők pártjaként szerepel.
