Élet-Stílus

Egy éve ilyenkor: nem spóroltak a kivágáson Herceg Erika ruháján az X-Faktorban

Ahogy minden héten, most is sorra vesszük azokat a cikkeinket, amelyek tavaly ilyenkor a leginkább érdekelték olvasóinkat.

Tavaly ilyenkor az RTL-en még nem a Voice, hanem az X-Faktor pörgött, ebben az évadban lett zsűritag Herceg Erika, akire pedig ebben a részben nem kicsit kivágott ruhát adtak. Konkrétan a tetejétől az aljáig ki volt vágva az estélyi. Felmerült az is, viselt-e egyáltalán bugyit?

Kapcsolódó
X-Faktor: nem spóroltak a kivágásokon Herceg Erika élő show-s ruháján
Nem elszakadt az adás közben, tényleg ilyen a szabása.

Szóval a prímet a tehetségkutatóban az énekesnő öltözéke vitte el, ami némiképp furcsa, hiszen meglepetésre négy énekestől is megváltak ezen a héten. Ekkor mondta ByeAlex az egyik mentoráltjának, hogy ő volt az egyetlen, akivel képtelen volt együtt dolgozni.

Kapcsolódó
ByeAlex a kiesett versenyzőjének: Te vagy az egyetlen mentoráltam eddig, akivel nem tudok előrelépni
Az első két-három hétben nagyon nehezen tudtak csak együtt dolgozni Beretka Ádámmal.

Csonka András egy éve elment vásárolni, és nem győzött hüledezni, mikor meglátta a négy kiflit és egy csomag sonkát tartalmazó számla végösszegét. Az esetnek külön pikantériája, hogy mára Csonka az egyik szupermarketlánc arcává vált.

Kapcsolódó
Csonka András egy csomag sonkát és négy kiflit vett, kiakadt a vásárlás végösszegén
Több mint háromezer forintot hagyott ott a delikátüzletben.

Egy bányász nem akart lemaradni 3 éves fia első kosármeccséről, ezért a munka után, anélkül, hogy legalább meg tudott volna mosdani előtte, a pályához sietett. Az internet pedig elolvadt tőle.

Kapcsolódó
Megőrül az internet a bányászért, aki munka után, szénportól koszos arccal vitte kosármeccsre a 3 éves fiát
Michael Mcguire nem akart lemaradni fia első meccséről, ezért a bányából egyből a stadionba sietett, még át sem öltözött.

De nem csak egy Herceg uralta le ezen a héten a híreket. Volt egy másik is, akit akkor még – mivel ő nem állt vele elő – H. Zoltánként emlegettek. Az ismert divattervező Herczeg Zoltánt egy éve tartóztatták le egy kábítószerügy miatt.

Kapcsolódó
Letartóztattak egy ismert magyar divattervezőt
Drogügy állhat a háttérben.

Magyarország egyik legismertebb írója ritkán szólal meg, közéleti témákban még kevésbé. Nádas Péter egy éve mégis kivételt tett. Akkor a Neue Züricher Zeitungnak Fidesz-maffiáról és Orbán Viktor Vlagyimir Putyinnal való kapcsolatáról is beszélt.

Kapcsolódó
Nádas Péter: Orbán ígéreteket kaphatott Putyintól, ezért állomásoztatott csapatokat az invázió másnapján az ukrán határon
A 80 éves író interjút adott a Neue Zürcher Zeitungnak, és elsősorban közéleti témákról kérdezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik