Élet-Stílus

Csonka András egy csomag sonkát és négy kiflit vett, kiakadt a vásárlás végösszegén

Tulok András / RTL
Tulok András / RTL
Több mint háromezer forintot hagyott ott a delikátüzletben.

Csonka András 24 óráig elérhető Instagram-történetében „füstölgött”, helyzetét Márkus László egyik hetvenes évekbeli kabaréjelenetéhez hasonlította, amiben a színművész szétvert egy fotelt, ami 7200 forintba került.

Ma egy delikátüzlet előtt mentem el, nem akartam különösebben venni semmit, de hát a sonka mindig jól jön. Láttam a csomagoláson, hogy ez olasz, és Olaszországból érkezik, tehát nyilván drágább, de gondoltam, megengedem magamnak most ezt is. Van benne három-négy hártyavékonyra szelt sonka. Vettem hozzá négy darab biokiflit, bár azt nem tudom, mit jelent a bio a kifliben. Ez a kis csomagocska került mindösszesen 3180 forintba. Igen, jól hallottátok

fogalmazott a videóban a színész.

Szerinte ha gondolával szállították ide Velencéből a sonkát, akkor sem kerülhetne ennyibe. Furának tartja, hogy öt perc alatt el tudja fogyasztani egy fél fotel árát.

Jó étvágyat kívánok mindenkinek, aki úgy dönt, hogy sonkát fog enni! Erre tartanak az áraink

– zárta gondolatmenetét Csonka András.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik