Élet-Stílus

„Azt hittem, hogy meghaltam” – videóra vette a bálnatámadást az ausztrál szörfös

Az ismerősei először nem is akartak hinni az 55 éves férfinek. De szerencsére volt nála egy GoPro.

Egészen megdöbbentő balesetben volt része annak az ausztrál szörfösnek, akire a minap szörfvitorlázás közben ráugrott egy hosszúszárnyú bálna. Az 55 éves ausztrál férfi pedig még egy videót is tudott készíteni az elsőre hihetetlennek hangzó ütközésről.

A Sydney melletti Newportban élő Jason Breen épp a város mellett található Mona Vale strandon szörfözött, amikor a víziemlős lecsapott rá, majd a támadás után körülbelül 10 méteres mélységbe rántotta.

Őszintén szólva azt hittem, hogy meghaltam. Néhány másodpercig komolyan azt gondoltam: »ilyen érzés lehet meghalni«

idézi a Guardian a szerencsés szörfös nyilatkozatát. A férfi emellett azt is elárulta, hogy szerinte egy fiatal bálna támadhatta meg, mivel a víz alatti birkózás közben úgy érezte, hogy nagyon sima volt az állat bőre.

A baleset utáni pillanatokban az óceánparton tartózkodó szemtanúk szinte azonnal értesítették a hatóságokat, Breen pedig nem sokkal később a felszínre tudott úszni annak a kötélnek a segítségével, amivel a szörfdeszkája a bokájához volt rögzítve.

Breen azt mondja, hogy az egész történet annyira hihetetlen, hogy amikor a szárazföldre jutva elmesélte a szörfös barátainak, akkor először mindenki azt hitte, hogy csak kitalálta a történetet. De a szörfözés közben nála volt a GoPro kamerája, amivel videóra is vette a balesetet.

A szörfös nemcsak a bizonyítéknak számító videófelvétel miatt gondolja azt, hogy hatalmas szerencséje volt, hanem azért is, mert egy fiatal bálna támadta meg. Jason Breen szerint ha egy felnőtt bálnával keveredett volna konfliktusba, már nem lenne köztünk, hogy elmesélje a történetét.

Kizárt, hogy itt lennék, már biztosan halott lennék. Ez tényleg egy volt a millióból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik