Belföld

Buszbaleset Seregélyesnél: egy ember meghalt, húsz utast csak feszítővágóval tudtak kiszabadítani

MTI / Mihádák Zoltán
MTI / Mihádák Zoltán

Egy ember életét vesztette abban a balesetben, amely szerda hajnalban történt a Fejér vármegyei Seregélyest és Sárosdot összekötő út 38-as kilométerénél – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI megkeresésére.

Győrfi Pál tájékoztatása szerint a férfi súlyos belső sérüléseket szenvedett, és már nem lehetett rajta segíteni. A balesetben huszonnégyen sérültek meg, közülük egy ember állapota súlyos, ő fejsérülést és lábtörést szenvedett – tette hozzá a szóvivő.

MTI / Mihádák Zoltán

A balesethez 14 mentőegységet riasztottak, a sérülteket a székesfehérvári és a dunaújvárosi kórházba szállították – mondta Győrfi Pál, jelezve: a mentést a rossz látási viszonyok és a zuhogó eső is nehezítette.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábbi közlése szerint az autóbusz oldalával az árokba csapódott; ötven utasa közül harmincan ki tudtak szállni a járműből, a többieket a tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki.

A baleset helyszínére érkezett egy másik autóbusz, amelyet melegedőnek használhatnak az utasok.

A mentési munkálatokat teljes útlezárás mellett végzik – tették hozzá. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik