Tech játékteszt

Kihagyott ziccer: nem élt az újjászületés lehetőségével a FIFA-sorozat

Electronic Arts
Electronic Arts
Három évtized után szakított az Electronic Arts és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), melynek eredményeként most először nem FIFA néven jelenik meg az új fociszimulátor. Az újjászületés lehetőségét azonban elbaltázták: a címen kívül ugyanis majdnem minden maradt a régiben. Játékteszt.

A tavalyi FIFA 23 megjelenésével hivatalosan is véget ért az Electronic Arts és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) három évtizedes partnersége, így az idei az első olyan fociszimulátor, ami hivatalosan nem FIFA néven kerül a polcokra. Ettől függetlenül persze mindenki így fogja hívni a továbbiakban is. A hangos szétváláshoz a hírek szerint egyébként a piszkos anyagiak vezettek, ugyanis a Gianni Infantino által vezetett szervezet közel duplájára emelte volna a márkanév használati díját, amit a játékfejlesztők nem fogadtak el. Így a mostani, EA által fejlesztett játék mellett nem kizárt, hogy hamarosan a FIFA rivális videójátéka is megjelenhet majd.

A szakítást mi sem szimbolizálja jobban, mint hogy az EA Sports FC 24 megjelenése előtt néhány nappal az összes korábbi fociszimulátort törölték az áruházakból.

A korábbi játékokhoz hivatalos úton így már nem lehet hozzájutni, azonban, ha korábban megvásároltuk valamelyik kiadást, várhatóan még jó ideig játszhatunk majd, a szervereket ugyanis nem lőtték le. Az új szimulátor megjelenése egyértelműen új korszakot jelent a fociszimulátorok történelmében: a név mellett a dizájn is alaposan megváltozott, ahogy a valósághűbb játékmenet, a játékosok mozgása és személyre szabhatósága, illetve a kiforrottabb tréningrendszer is meglepő újdonság volt.

Electronic Arts

A marketingkampány középpontjában álló Hypermotion V technológia bemutatkozásával a játék fizikája is fejlettebbé vált az előző kiadásokénál – ebből azonban csak modern konzolokon és PC-n játszva érzékelhetünk bármit is, az Xbox One és a PlayStation 4 eszközökre ugyanis nem tudták optimalizálni a fejlesztést. Ez már alapvetően elég nagy hiányosság, azonban közel sem ez az egyetlen funkció, amiről lemaradnak a régebbi eszközök tulajdonosai. Megszűnt a crossplay lehetősége az újabb konzolokkal, sőt, a megjelenés utáni napokban még a csapatokat sem sikerült naprakészen prezentálnia az Electronic Artsnak.

Továbbfejlesztett irányítás

Ahogy azt a tavalyi tesztünkben is kifejtettük, a FIFA 17-ben debütáló The Journey karriermód és a 2020-ban bemutatkozó Volta Football funkciók óta az EA képtelen volt előállni bármi igazán új élménnyel, ez pedig most sincs másképp. A menü letisztultabb, a játékmódok viszont pontosan ugyanazok, mint tavaly. Nem meglepő módon a fejlesztők megtartották a FIFA 23-ban bemutatkozó, legfőképp pontrúgásoknál tapasztalt irányítási és célzási mechanizmusokat – jó hír azonban, hogy néhány új trükköt is becsempésztek a repertoárba.

Electronic Arts

Ilyen például a kontrollált sprint, ami némileg lassabb, mint egy hagyományos ügetés, viszont sokkal élesebb szlalomozást és pontosabb cselezést tesz lehetővé, lévén a játékos sokkal rövidebben szökteti magát. Szintén régóta érett már a precíziós passz bevezetése is, amellyel sokkal hatékonyabb támadásokat tudunk levezényelni. Ez utóbbi funkció rengeteg gyakorlást igényel, véleményem szerint ugyanis a kombináció nem igazán áll kézre sprint vagy kontratámadás közben. Ha viszont sikerül elsajátítani, egy középszerű játékosból is gyorsan sztárt faraghatunk.

Nagyon zavaró újítás azonban, hogy a játékosok sebessége sokkal kevésbé számít. Még ha egy kiemelkedő csatárt is választunk, sprintben aligha fogjuk tudni megverni a csapnivalóan programozott, gépi tanulás által működtetett védőinket. Az EA Sports FC 24-ben ugyanis már nem a sprintsebességen, sokkal inkább a gyorsuláson, a robbanékonyságon van a hangsúly — ez pedig szinte mindig lassabb, ha nálunk van a labda. Ez ugyan elérhetőbbé teszi a sztárok szintjét, és még egy ezüstlapos játékost is könnyebben lehet feljebb emelni, nem sok köze van a valósághoz.

Az is nagyon szembetűnő, hogy a védők és a kapusok mennyivel nehezebben irányíthatók a tavalyihoz képest. Ez eleinte sokkal több kapott gólt is eredményez.

Rengeteg az újítás

Hosszú évek fifázása után is zavaró volt, hogy amennyiben karriermódban akarjuk fejleszteni a csapatunk vagy egy játékosunk képességeit, mindegyik gyakorlófeladatot tökéletesen meg kell csinálni, majd újra és újra le kell szimulálni minden mérkőzés előtt. Szerencsére ezt elengedte az EA Sports FC 24, és egy sokkal jobb alternatívát hozott fejlődésre. A Traits-rendszer továbbfejlesztett változataként bemutatkozó Play Styles funkcióval egyenként tudjuk felturbózni a játékosaink képességét, ami sokkal egyedibb megmozdulásokat eredményez.

A játékba összesen 34 ilyen képesség került be, amelyekből egy játékos többnek is a birtokosa lehet. Ha ráfekszünk arra, hogy ezeket fejlesszük, néhány óra múlva már komolyan szembeötlő lesz a különbség: pontosabb passz, jobb ívelési képesség, és akár erősebb fejelés is feloldható a kihívások teljesítésével. Külön kiemelendő, hogy a védőknél olyan képesség is elsajátítható, melynek köszönhetően becsúszó szerelésnél nem pattan el tőlük a labda. Az igazán kiemelkedő játékosok esetében pedig ott van a Play Styles+ funkció is, ami a sztárfocisták egyébként is fejlett képességeit tolja még magasabbra.

Bár alapvetően végletekig ellenzem az Ultimate Team játékmódot, ebben is található néhány kellemes újítás.

Az egyszerű pénz- és időnyelőként működő funkció alapvető koncepciója, hogy meccsek és kihívások teljesítésével új játékosokat tartalmazó kártyákat kapunk. Viszont az üzleti logika mentén, aki többet fizet, sokkal előbb építhet fel egy profi csapatot.

Az idei verzióban szerencsére sikerült elérni, hogy ne csak súlyos tízezrek vagy a szerencse árán lehessen valakinek vállalható brigádja. A nagy újítás a női-férfi vegyes csapatokon túl – amire mindjárt visszatérünk – az Evolution funkció, amellyel azt próbálta elérni az EA, hogy ne csak a sztárkártyákra menjen mindenki. Ez a funkció némi zseton és sok munka ellenében lehetővé teszi, hogy közepes játékosokat is 80 körüli értékelésig fejlesszünk.

Van néhány funkció, amikre még érdemes kitérni. A gyakorlópályák például sokkal több lehetőséget biztosítanak a játékosaink fejlesztésére. Emellett edzőként is több lehetőségünk van variálni, például különböző taktikákat is kipróbálhatunk a csapattal. A támadó vagy védekező felfogás mellett így a Pep Guardiola által meghonosított, és a Barcelona által híressé tett tikitaka, illetve a Jürgen Klopp-féle gegenpressing is bemutatkozik a játékban.

Electronic Arts

A pozitív újítások között végül érdemes megemlíteni a sokkal átélhetőbb világot is. A mérkőzések előtt láthatjuk a folyosón az izguló focistákat, a szünetekben felpaprikázott edzők magyaráznak, ami nagyon életszagúvá teszi az átvezetőket. Emellett az is régóta váratott magára, hogy az Aranylabda-átadót végig lehessen követni – ez most egy moziszerű montázs keretében valósult meg. Élmény terén tehát sokkal többet akar adni az EA Sports FC 24 a játékosoknak, mint eddig bármelyik FIFA-kiadás, ami mindenképp becsülendő.

Elhibázott döntések sora

Ez eddig nem hangzik rosszul, mégis sokan átkozódnak a neten az EA Sports FC 24 címet emlegetve. Ennek egyik oka, hogy miként a legtöbb korábbi FIFA-játéknál, most sem sikerült a gyártónak normálisan működő MI-rendszert készítenie. Ez azzal jár, hogy a gép rendkívül hullámzó teljesítményt nyújt, mígnem az ember kiismeri az MI klasszikus hibáit, és könnyedén kijátssza azokat.

Számomra az is komoly sérelem, hogy az EA látszólag elengedte az előző generációs konzoltulajok kezét: a tesztpéldány hiányos csapatokkal, crossplay-lehetőség nélkül érkezett meg — ráadásul erre az információra is csak hosszas keresgélés után lehetett rátalálni. Emellett a Hypermotion V adta előnyöket sem tudtam kiélvezni az Xbox One-példányon, ami szintén elvett az élményből.

A grandiózus marketingkampány részeként a legnagyobb hangsúlyt persze a férfi-női vegyescsapatok érkezése kapta, amivel a legtöbb rajongó szemében hatalmas kapufát lőtt a kiadó. Az Electronic Arts célja ezzel a lépéssel az volt, hogy növelje a női foci elfogadottságát és ázsióját, ám a játékosok pontozásával – amelyben eddig is rengeteg inkonzisztencia volt – épp ez ellen tett.

Legyünk ugyanis bármennyire egyenlőségpártiak, afölött nehéz szemet hunyni, hogy a 88 kilogrammos, 194 centi magas norvég csatár, Erling Haaland alig bír nagyobb testi erővel, mint a nála közel 30 centivel és kilóval könnyebb Sam Kerr.

Arra is nehéz szavakat találni, hogy a legmagasabban jegyzett női játékos, Alexis Putellas a játék szerint jobb kapura lövésben, mint a hétszeres Aranylabdás Lionel Messi. Hogyha pedig már ennyire haladó szellemű volt a kiadó, megmagyarázhatatlan, miért nem lehet még mindig női és férfi csapatokat egymás ellen játszatni.

Electronic Arts

Habár a játékot még a hivatalos megjelenés előtt kezdtem el görgetni, és nyilván idővel érkeznek majd az újabb és újabb patchek, nagyon zavaró, hogy az EA Sports FC 24 az eddigi legbugosabb FIFA-játék, amivel valaha találkoztam. A program elképesztő hibákat produkált az első napokban: többek között nem ismerte fel az előnyszabályt, és már közvetlen gólhelyzetnél fújt vissza egy szabálytalanságot. Sokszor fordult elő olyan is, hogy a játékosok átfutottak a bírón és más játékosokon, ahogy a labda is rendre össze-vissza pattogott a fizika törvényeit meghazudtoló módon.

Verdikt

A FIFA 23 megjelenésénél azt írtuk, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséggel való szakítás lehetőséget kínál az EA-nek, hogy újragondolja a fejlesztési és üzleti modelljét. Ez azonban nem sikerült. A játék ugyanis apróbb fejlesztésektől eltekintve egy egyértelmű FIFA-másolat, még ha látszik is, hogy több időt fordítottak az élmény növelésére. Ez a plusz idő láthatóan az optimalizálás rovására ment, ami azt eredményezte, hogy a játék hemzseg a hibáktól, ráadásul az előző generációs konzolok esetében sokkal rosszabb a játékélmény.

Az EA Sports FC 24 elnevezés pedig azt sugallja, hogy az EA továbbra sem tesz le az évenkénti új játék bemutatásáról, ami óriási hiba.

Továbbra is azt gondolom, hogy a játékosok számára az lenne az előremutató megoldás, ha nem kellene évente megvenni a 20–30 ezer forintos szoftvert. Ehelyett két–három szezonig különböző kiegészítők letöltésével tudnák frissíteni a csapatok játékosállományát, amiért ugyanúgy elkérhetne pénzt a gyártó, ám nem kellene milliárdokat költeni marketingre. Így a kecske is jóllakna, a káposzta is megmaradna. Ha pedig ritkábban jelenne meg új játék, több idő juthatna a technológiai fejlesztésre, ami végre azt eredményezné, hogy nem pontosan ugyanaz a játék jelenik meg minden évben.

Kapcsolódó
Harmincévnyi történelem sem menti meg a FIFA 23-at a kapufától
Az Electronic Arts, sajnos, a FIFA-széria lezárására sem tudott összerakni egy kiemelkedő játékot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik