A BBC-nek és a Channel 4-nak is túl erőszakos volt a londoni szociális lakótelepek kilátástalanságának árnyékában drogokkal kereskedő fiatalok életét bemutató Top Boy (magyarul Nagykutya) című sorozat, ezért sokáig úgy tűnt, hogy ez az utca mocskát és kegyetlenségét dokumentarista szellemben megörökítő remekmű nem kaphatja meg a méltó befejezését. De a szériáért rajongó tengerentúli rapsztároknak – így az ötletet a stúdió döntéshozóinak személyesen pitchelő Drake-nek, valamint Future-nek – hála a brit kábeltévén két évad után tíz éve elkaszált külvárosi királydráma a Netflixen támadt fel főnixmadárként három további évadra. És a záróévad premierjét követően nemcsak a streamingszolgáltató szeptember eleji toplistáit hódította meg – úgy globálisan, mint Magyarországon –, hanem a kritikusok szívét is.
A több mint egy évtizeden átívelő történet két piti drogdíler, a gyerekkoruk óta jóban, de főleg inkább rosszban összetartó Dushane Hill (Ashley Walters) és Gerard Sullivan, azaz Sully (Kane Brett Robinson) felemelkedését és elkerülhetetlen bukását mutatja be az egyik Belső-London peremén található kerület, Hackney Summerhouse nevű fiktív lakótelepén.
A körülöttük lévő nyomort kegyetlenül kihasználó antihősök küzdelmeit az általánosságban kaja, illetve konkrétabban barna és fehér néven emlegetett portékájuk (heroin és crack), az őket körülvevő világ – a főként szegénységben tengődő feketék által lakott környezetük – és az alkotók dokumentarista hozzáállása miatt előszeretettel hasonlítják a modern sorozatok királyához, az HBO Drótjához, azonban a Top Boy inkább a rendőri nyomozás helyett a bűn útjára lépő egyénekre fókuszál.
Itt nem a bűnszervezetet felszámolni akaró rendőrök szemszögén keresztül nyerünk betekintést az gengszteréletbe, hanem olyan lakótelepi kiskamaszoknak a perspektívájából, akiket hányattatott sorsukat kihasználva a dílerek be akarnak hálózni kiskatonának.
Azt például, hogyan tud az ember akár 10–12 gramm cracket is úgy eldugni a szájában, hogy senkinek se tűnjön fel, a sorozat elején a Marvel Fekete Párduc-filmjeinek Shuriját alakító Letitia Wright karaktere mutatja meg a banda legújabb dílerének. A hangsúly itt olyannyira a társadalomból kivetett, lakótelepeken élő szegény emberek, illetve az innen egyetlen kiútként a bűnözést látó fiatalok erőszakkal és drogokkal teli szürke hétköznapjain van, hogy a főszereplők sorozat előtti életének meghatározó mozzanatait csupán egy-egy félmondatból ismerhetjük meg.
Közben a múlt traumáinak feltárására a nyomasztó körülmények árnyékában esélyt sem adnak az alkotók. Amikor Dushane és Sully a sorozat elején véletlenül összefutnak egyikük édesapjával, aki az első családjával – így vele is – minden kapcsolatot megszakított, és egyedül odamegy hozzá és a kisöccséhez, majd egy rövid beszélgetés után visszatér a választott tesójához, arra a kérdésre, hogy „ki volt ez a csávó?”, csak azt a választ kapjuk: „senki”.
És ez az apás szál ezzel az egy szóval rövid úton le is zárul, hiszen egy gengszter nem akar a fájdalmas emlékeiről beszélni.
A hálózat csapdájában
A Channel 4-ra készült első évadnak még nem is igazán a két későbbi nagykutya, Dushane és Sully a főszereplői, hanem inkább a 13 éves Ra’nell (Malcolm Kamulete) és legjobb barátja, Gem (Giacamo Mancini), akik a Summerhouse-ban megismert karakterek többségéhez hasonlóan csonka családban élnek. Ra’nell ráadásul rögtön a sorozat elején egyedül is marad, miután az édesanyja bevásárlás közben ideg-összeroppanást kap, és elmegyógyintézetbe kerül – ahol letagadja, hogy van egy fia, mert nem szeretné, ha árvaházba kerülne. De a saját sültkrumplizójában folyamatosan güriző édesapja által egyedül nevelt Gem is tökéletes préda az utcai szórást, egyéb kulimunkákat, drogokkal teli hátizsákokat vagy használaton kívüli fegyvereket megőrzésre lepasszoló idősebb gengszterek számára. A két kissrácot végül ugyan nem hálózza be végzetesen a summerhouse-i banda, de egy lakásban kialakított kannabiszfarmhoz köthető fiaskó miatt mindketten a helyi vietnámi kisboltos, Vincent prédájává válnak. (Vincentet egyébként a Marvel filmes univerzum bohókás mágusaként, Wongként ismert Benedict Wong viszi képernyőre, akinek az alakításától inkább kirázza a hideg az embert, ahelyett, hogy nevetne rajta.)
A Netflixen hat év után, 2019-ben visszatérő sorozat második felvonása az idézőjeles és szó szerinti jamaicai kényszerpihenőről a lakótelepre visszatérő Dushane-re és Sullyra, valamint a távollétükben felemelkedő másik hackney-i banda új vezetőjére, a szülei elvesztése, és öccsei iránt érzett felelősség miatt a bűn útjára lépő Jamie-re fókuszál – akit a Top Boyban nyújtott alakítása után rögtön Sam Mendes legutóbbi, A fény birodalma című filmjében főszerepet kapó fiatal tehetség, Michael Ward kelt életre. De a bűnszervezetbe a kamerák előtt berántott kisfiúknak továbbra is kulcsszerep jut, ráadásul ők már nem is ússzák meg olyan olcsón, mint az elődjeik. Ats (Keiyon Cook) azután vállalja be első munkáját, egy hátizsák Manchesterbe juttatását, hogy a két évtizede az Egyesült Királyságba költöző édesanyja ellen eljárást indít a bevándorlási hivatal, és elveszíti a kórházi takarítói munkáját. Illetve a jogot is, hogy legálisan munkát vállalhasson. A summerhouse-iak kiskatonájává váló fiú legjobb barátja, Stefan (Araloyin Oshunremi) – akivel a családi problémákra válaszul először egészen ártatlan módon még csak egy adag otthon készített hamburgert szórnak el suli után az osztálytársaiknak – azonban a rivális bandavezér, Jamie kisebbik öccse, így az Ats-re bízott második táska leszállításának már sokkal súlyosabb következményei lesznek. Olyanok, amik mindkettejük életében végzetesnek bizonyulnak.
De az utcai drogbizniszre épülő gépezet nemcsak ezeket az ártatlan kishalakat zabálja fel kegyetlenül, hanem a történet elején még egy pár ezer fontos csomag eltűnése miatt bajba kerülő, az évek során többmilliós bevételt termelő nagyhalakat, Dushane-t és Sullyt is. Akik hiába válnak szörnyekké, hogy ne falják fel őket, végül maguk is elkerülhetetlenül áldozatokká lesznek. (A Top Boyt már csak a széria imént megidézett kulcsmondata miatt is érdemes eredeti nyelven nézni, mivel a magyar szinkron ebben az esetben sem adja vissza a szavak árnyaltságát, a drogos szleng adta metaforikus fűszer például teljesen hiányzik belőle.)
És a szociális háló csapdájában
A Top Boy azonban nemcsak a nagyvárosi utcai drogkereskedelmet és a nyomában járó erőszakot mutatja be kegyetlen őszinteséggel, hanem azt is, hogyan hagyja magára a brit társadalom az önkormányzati lakótelepek szociális bérlakásaiban élő, főként bevándorló háttérrel rendelkező szegényeket. A korábban laza bevándorlási szabályok megváltozását követően bekeményítő hivatalok megkérdőjelezhető eljárásai és a dzsentrifikáció is megkapja a maga kritikáját a kisvállalkozások bérleti díját hirtelen háromszorosára emelő egyház, valamint a szociális bérlakások helyére tervezett ingatlanberuházással milliókat tisztára mosni próbáló lakótelepi drogbáró képével.
De a szociális hálóról is kemény képet fest a sorozat a nagykorúsága elején szüleit elvesztő, jobb híján dílerként kenyérkeresővé váló Jamie karakterével, aki csak a gengszteréletet választva tudja megteremteni a lehetőséget arra, hogy az öccsei tanulhassanak, és ne kelljen őt követniük.
És a párkapcsolati erőszak pszichológiájáról is húsbavágó képet kaphatunk az egyébként civil életet élő Lauryn (Saffron Olivia Hocking) történetén keresztül.
A sarki Tescótól a Netflixig
Bár a dokumentarista ábrázolásmód miatt azt hihetnénk, hogy a Top Boy atyja egy korábban lakótelepen élő londoni alkotó, igazából egy külső szemlélő rácsodálkozásából indult minden. Aki ugyan az Egyesült Királyság egyik számkivetett kisebbségéből származik, de egyáltalán nem a történetben ábrázolt világból.
Az ír katolikus családból származó, élete második felében Észak-Írországból Londonba költöző író, a 67 éves Ronan Bennett fiatalon rendőrgyilkosságért, és az IRA-hoz – az Ír Köztársasági Hadsereg nevű, Írország egyesítéséért küzdő terrorista szervezethez – fűződő kapcsolata miatt többször is ült börtönben. Majd Londonban a Guardian és az Observer magazin újságírója, történész és regényíró lett, aki amellett, hogy a Brit Munkáspárt későbbi vezetőjének, Jeremy Corbynnek a munkatársa lett a 80-as években, többi között szesztilalom idején tevékenykedő legendás amerikai gengszter, John Dillinger történetét bemutató, 2009-es, Micheal Mann film, a Közellenségek, vagy a BBC Lőpor című 2017-es történelmi sorozatának forgatókönyvéért is felelős.
Majd az ötletét annyira komolyan vette, hogy két éven át megszámlálhatatlanul sok interjút készített egykori gengszterekkel, fiatal dílerekkel, rendőrökkel és bűnügyi újságírókkal. (A sorozat beharangozásaként az Observer magazinban 2011-ben megjelent írásában ezekbe az interjúkba is betekintést nyerhetünk, például megismerhetünk egy Attila nevű fiatal hackney-i dílert is.)
Bennettnek minden bizonnyal másfajta diszkriminációval kellett szembenéznie élete első felében katolikus írként Észak-Írországban, vagy élete második felében Londonban, mintha Észak-Írország helyett Jamaicából vagy Afrikából költözött volna a brit fővárosba. De a Belfast Live-nak adott interjújában azt mesélte, hogy volt mihez nyúlnia, mivel régebben az íreket a feketékhez hasonlóan másodrendű állampolgároknak tartották a hazájukban. És ennek a szimbóluma, az üzletek és vendéglátóhelyek ablakára kihelyezett No Irish, no blacks, no dogs táblák emléke – amit a Sex Pistols szintén ír gyökerekkel rendelkező énekese, John Lydon is felhasznált az első önéletrajzi könyve címéhez – mélyen él benne.
A sorozatban szinte végig ott lebegő gyász érzéséhez pedig úgy tudott kapcsolódni, hogy a történet második felének megírása előtt veszítette el feleségét, Georgina Henryt, aki a Guardian egyik vezető újságírója és főszerkesztő-helyettese volt.
Hiába rapsztárok a főszereplők, a Top Boy-jal talán több fiatal életét menthetik meg
A Top Boy nyomasztó atmoszférájában nagy szerepet játszik, hogy az aláfestő zenéit az ambient úttörője, Brian Eno komponálta – amiket a Netflix egyébként még vinylen is kiadott –, de a zenének ennél sokkal nagyobb szerep jut a sorozatban. Az autentikusság jegyében ugyanis sok szereplőt is az utca hangjának szószólói, korábban sikeres rapperek és jelenlegi brit rapsztárok játszanak.
A teljesség igénye nélkül:
- A Dushane-t alakító Ashley Walters a So Solid Crew nevű UK garage formáció egyik rappere volt korábban Asher D néven. Színészként pedig még az ifjú Indiana Jones mellett és 50 Cent életrajzi filmjében is feltűnt.
- A Sullyt alakító Kane Robinson London saját rapműfajának, a 140 BPM-en zakatoló grime-nak az egyik úttörője Kano művésznéven, aki valószínűleg mostanában vonulna vissza a Premier League-ből, ha nem a mikrofont, hanem a focilabdát választotta volna kamaszként.
- De Dushane csaját, Shelley-t is egy rapper, Simbiatu Ajikawo – ismertebb nevén Little Simz – játssza, aki Venom című számával még a Venom 2. – Vérontóban is vendégszerepelt.
- És a 18 éves börtönbüntetéséből megszökő korábbi bandavezért, a gengszterek legőrültebbikét, Modie-t is az utóbbi évek egyik legnagyobb angol rapsztárja, a már 21 évesen a Glastonbury nagyszínpadán fellépő Dave – polgári nevén David Orobosa Omoregie – alakítja.
Azaz olyan karibi vagy afrikai gyökerekkel rendelkező művészek, akik maguk is a saját bőrükön érzik vagy érezték a Bennett által emlegetett számkivetettséget. Kano például az utolsó albuma, a feltámasztott sorozat 2019-es premierjével egy időben megjelent Hoodies All Summer végén, a közkeletű brit anyázás után SYM (Suck Your Mum) című zárószám szövegében szintén felemlegeti azokat a feketék, írek és kutyák belépését tiltó táblákat, amikről a sorozat írója is beszélt.
Azonban hiába tartják sokan az utca mocskából táplálkozó, de egyben költői magasságokba és mélységekbe repítő sorai miatt Kanót a New York királyának számító Nas londoni megfelelőjének, a Top Boy végignézése miatt valószínűleg sokkal több fiatal fog elfordulni a bűnbandák világától, mint ahányan a számai hatására tesznek így.
