Belföld

Véglegesen megszüntette a bíróság Herczeg Zoltán bűnügyi felügyeletét

Fülöp Dániel 24.hu
Fülöp Dániel 24.hu

Megszületett a végleges döntés Herczeg Zoltán bűnügyi felügyeletének megszüntetése ügyében – tudta meg a 24.hu.

Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője az üggyel megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró elutasította az ügyészség fellebbezését, és véglegesen megszüntette mindkét gyanúsítottnak a bűnügyi felügyeletét.

A divattervezőre és az ügy másik gyanúsítottjára tavaly október 21-én csaptak le a nyomozók. Egyiküknél összesen körülbelül 100 gramm marihuánát és 16 gramm kokaingyanús port, a másik férfinál pedig körülbelül 85 gramm növényi törmeléket, valamint 1 gramm port, az elsődleges adatok szerint kokaint találtak.

Herczeg Zoltán  fél évet töltött letartóztatásban és négy hónapot pedig bűnügyi felügyeletben, augusztus 20-án azonban lejárt a korábbi határozat, a bíróság pedig nem hosszabbította meg a nyomkövetős kényszerintézkedést.

A kerületi ügyészség azonban fellebbezést jelentett be a végzéssel szemben, a gyanúsítottak bűnügyi felügyeletének ismételt elrendelése érdekében. Az indoklásuk lényege szerint, a 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető bűncselekménnyel gyanúsított két férfi eljárásban való jelenlétének biztosítása, valamint a bizonyítás eredményes befejezése érdekében szükséges és indokolt továbbra is a kényszerintézkedés.

Az ügyben eljáró nyomozási bíró elutasította az ügyészség fellebbezését, és véglegesen megszüntette a gyanúsítottak bűnügyi felügyeletét.

Kapcsolódó
Herczeg Zoltán: Áldásos tisztítókúra volt a börtön, éltem vele
Herczeg Zoltán hetente két órára léphet ki az utcára. A legutóbbi kimenőn mi is vele tartottunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik