Sport

A második félidőben állva hagyta a Győr a Debrecent a BL-ben

Krizsán Csaba / MTI
Krizsán Csaba / MTI

A Győr hazai pályán 35-23-ra legyőzte szombaton a Debrecent a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

Mindkét együttes győzelemmel kezdte a sorozat 31. kiírását: a legutóbb bronzérmes Győr 24-23-ra nyert a francia Brest Bretagne otthonában, a BL-be 13 év után visszatért Debrecen vendéglátóként 32-29-re kerekedett a svéd IK Sävehof fölé. A hajdúságiak a bajnokságban százszázalékosak három fordulót követően, a pontvadászatban a Győr két siker mellett már elszenvedett egy meglepő vereséget Mosonmagyaróváron.

A legrangosabb európai kupasorozat főtábláján harmadszor szereplő DVSC és az ötszörös BL-győztes Győr először találkozott európai kupaporondon.

Az első gólt a debreceni Kácsor Gréta szerezte, mindkét fél stabilan és hatékonyan védekezett, támadásban azonban voltak hibák a kapuk előtt, így negyedóra játék után 6-4-es hazai előnyt mutatott a kivetítő. Négygólos különbséget (10-6) először 22 perc elteltével tudott kialakítani a Győr, hat perc volt hátra a szünetig, amikor 11-8-nál a debreceniek trénere, Szilágyi Zoltán időt kért.

A játékmegszakítás ellenére nem tudtak közelebb zárkózni a cívisvárosiak. A győri Ana Gros combját fájlalva lent maradt gólját követően a szünet előtt, csak segítséggel tudta elhagyni a pályát.

A fordulást követően a Győr akarata érvényesült, alig több mint négy perc alatt egy 5-1-es sorozatot produkált, ezt a debreceni időkérés sem tudta megakasztani. A befejezéseknél a korábbiaknál többet hibázott a Debrecen, a hatékonyságban javuló Győr pedig tíz találattal el tudott lépni, a hajrában pedig még növelni is tudta előnyét a dán Ulrik Kirkely együttese.

A legeredményesebb a győri Emilie Hovden lett hat találattal, Kari Brattset ötször volt eredményes, a vendégeknél Jovana Jovovic és Csernyánszki Liliána egyaránt négy gólt szerzett.

eredmény, női BL, csoportkör, 2. forduló, A csoport:

Győri Audi ETO KC – DVSC Schaeffler 35-23 (14-10)
lövések/gólok: 47/35, illetve 43/23
gólok hétméteresből: 6/5, illetve 2/2
kiállítások: 6, illetve 6 perc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik