Belföld

Kormány-lépésarány: 121-ből 81

2006. január elsejével a kormány 100 Lépés Programjában meghirdetett összesen 121 intézkedésből újabb 46 lépett hatályba, nyolc különböző témakörben.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tavaly áprilisban hirdette meg a Száz lépés a sikeres Magyarországért programját. A kormány szerint a program célja, hogy az emberek és a vállalkozások másfél évtizedes tapasztalataira építve, egy biztonságosabb és igazságosabb országot teremtsen a kormány a következő 5 év alatt. A hosszú távú tervek leginkább az egészségügyet és az adózást érintik. A legtöbb változást 2006. január elsejétől érzékelhetjük.

Adózás

A meghirdetett 13 lépés célja, hogy a hosszú távú adóreformnak köszönhetően versenyképesebbé váljon a gazdaság, amit a csökkenő adókkal és az olcsóbb állammal szeretne a kormány elérni. Ennek értelmében január elsejétől az ötéves program első lépései hatályosultak, így a forgalmi adó felső kulcsa 5 százalékkal csökkent (az üzemanyagok forgalmi adója már októbertől 20 százalék). A cigaretta, az alkohol és a gépkocsik ára azonban az áfacsökkentés hatására sem lesz alacsonyabb, mert ezeknél a termékeknél a jövedéki adó és a regisztrációs adó ezt ellentételezi. Az áfa mérséklésétől a kormány a lakosság vásárlóerejének növekedését várja. A bevételkiesés értéke mintegy 166 milliárd forint.

További lépésként az átlagos, illetve az átlag alatti keresetekből élők adóterhei csökkennek, de mérséklődik a magasabb jövedelműek terhe is. A kormány számításai alapján a legtöbben 1,55 millió forint alatti jövedelemmel rendelkeznek, amelynek szja-kulcsa 18 százalék. Akinek viszont ennél magasabb a keresete, az az év elejétől 38 százalék helyett csak 36 százalékkal adózik.
Szigorú feltételekhez kötve, de a társasági adó 5 millió forint adóalapig 10 százalékra csökken, valamint 2006-tól az iparűzési adó teljes mértékben levonható lesz a társasági adó alapjából. A kormány tervei szerint 2008-ra az iparűzési adó teljesen megszűnik.

A nagy vitát kavaró luxusadó is életbe lépett az újévben, aminek alapján a 100 millió forint feletti rész fél százalékának megfelelő összegű adót kell fizetnie annak a tulajdonosnak, aki 100 milliósnál drágább ingatlannal rendelkezik.

Az adóreform jövőbeli intézkedései az átlagos keresetűek adóterheinek csökkentését célozzák, de mérséklődnek a magasabb jövedelműek terhei is, valamint a munkáltatóknak fizetendő járulékokat is csökkenteni kívánják.

Egészségügy

Az egészségügy helyzetét javító intézkedések fokozatosan lépnek életbe. A tervek szerint a kormány sürgősségi betegellátó centrumok kialakítását, új mentők beszerzését, a hívásfogadó központok felújítását és továbbiak kiépítését tervezi.
A lakosság egészségének megőrzésé érdekében tovább népszerűsítenék a rákszűréseket. A Nemzeti Rákellenes Programmal még több szűrést végző centrumot alakítottak ki és ezek modernizálását is tervezi a kormány.

Már 2005. júliusától megindult a háziorvosi ellátás és a járóbeteg szakellátás fejlesztése, valamint a háziorvosi munka színvonalának emelése, amihez a teljesítményt jobban elismerő finanszírozás társulna. Ezek alapján figyelembe vennék az egyes körzetekben élők egészségi állapotát és a háziorvosra nehezedő terheket.
Az idei év elejétől a járulékbefizetések nyilvántartási rendszerével nyomon lehet követni a nem vagy későn fizetőket.

További lépésként január elsejétől a kormány egészségügyi szolgáltatási alapcsomaggal biztosítja az alapellátást azok számára, akik nem rendelkeznek biztosítással.

Családtámogatás

A családok segítését célzó valamennyi lépés az év elejétől hatályba lépett, így kétszeresével nőtt az alanyi jogon járó családi pótlék, emelt összegű segélyt kapnak a gyermeküket egyedül nevelők, azonban a családi adókedvezményt csak a három- és többgyermekes családok vehetik igénybe. A rendszeres gyermekvédelmi támogatással a kormány a leginkább rászorulókon kíván segíteni, így alanyi jogon jár számukra a segély – a családi pótlék részeként.

A GYES-en lévők munkába állásának ösztönzésére január elsejétől ez a támogatás akkor is megilleti az igénylőt, ha a gyermeke egyéves kora után teljes munkaidőben vállal munkát. További könnyítésként a GYES után nem kell adózniuk a munkavállalóknak.

A munka világa

Tavaly már életbe lépett változások, leginkább a fekete és szürkegazdaság kifehérítését, valamint a munkaügyi szabályozás megváltoztatását célozták.

A 2006-tól érvényes intézkedések a szociális segélyből élő emberek aktív álláskeresését ösztönzik, a felnőttképzés támogatási rendszerének átalakításával esélyt próbálnak teremteni a munkavégzésre. Az év elejétől hatályba lépett törvényekkel fokozottabban ügyelnek arra, hogy az állami támogatások jogosultságánál és az állami megrendelések elnyerésénél a feltételek között a rendezett munkaügyi kapcsolatok is megjelenjenek.

Mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztése és versenyképességük növelése a gazdasági növekedés szempontjából kulcsfontosságú, ezért a program keretében a foglalkoztatáshoz kapcsolódó járulékterheket elengedik. A források bővítéséhez pedig a kormány kedvezményes hiteleket kínál a kis- és középvállalatok számára.

A szigorúbb munkaügyi ellenőrzés célja, melyre ebben az évben is lehet számítani, hogy a munkaügyi jogsértések ne maradjanak felderítetlenül, valamint ezzel is a fekete foglalkoztatást igyekeznek visszaszorítani.

Oktatás, szakképzés

Az oktatás színvonalának javítása érdekében tett 7 lépéssel a kormány egyenlő esélyt kíván biztosítani minden egyes gyerek számára.

Ezért 2006-tól kezdve az iskoláknak úgy kell a felvételi rendszerüket kialakítani, hogy a saját településükön élők ne maradjanak ki az oktatásból és előnyben kell részesíteni a hátrányos helyzetű tanulókat. A koncepció alapján a közoktatási törvényt módosítani fogják, és az új felvételi szabályok jövő évtől léphetnek majd életbe.

Az év elejétől az iskolák teljesítményéről és minőségéről mérési és értékelési programok adnak pontosabb képet.

A kistérségi együttműködés támogatása a kistelepüléseken élőknek is megadja az esélyt, hogy ugyanolyan színvonalú oktatásban vehessenek részt, mint a városokban élők.
2006-tól a tankönyvek kialakításakor megpróbálják jobban figyelembe venni az életkori sajátosságokat, és a képességfejlesztésre törekszenek, valamint folyamatosan fejlesztik a digitális tananyagokat. A tanárok jobb motiváltságát a program azzal szeretné segíteni, hogy 2006-tól lehetőség nyílik az „Év pedagógusa”, illetve az „Év közoktatási intézményi dolgozója” cím adományozására. A pedagógusokat érintő Prémium Évek Program kedvezőbb feltételeket teremt a nyugdíjba vonuláshoz.
A kormány tervei alapján ez év márciusára minden iskola széles sávú internethálózatra tud csatlakozni. A jövőben a „Szemünk fénye” program fogja biztosítani azt, hogy minden iskola fűtése és világítása megfeleljen a nemzetközi szabványoknak.

A szakképzési programmal könnyebbé válhat az elhelyezkedés, mert a rendszer elsősorban a gazdasági élet valós elvárásait veszi figyelembe. 2006-tól a szakképző iskolák teljesítményük alapján jutnak normatív kiegészítő és fejlesztési támogatáshoz. Integrált szakképző központot létesít a kormány részben hazai, részben európai forrásból.

Nyugdíjasok

A 2010-ig tartó tervezet első lépései alapján ez év januárjától 50 százalékról 55 százalékra emelkedik az özvegyi nyugdíj, amivel a kormány a legnehezebb helyzetben lévőkön próbál segíteni. Ezen felül a program 5 éve alatt több mint 130 milliárd forintnyi nyugdíjemelés várható.

Otthon és környezet

A kormány számításai alapján minden ötödik ember panellakásban lakik, így a Panel Plusz hitelprogram keretében próbálják az ott lakók életét modernebbé, biztonságosabbá és olcsóbbá tenni. A harmadrészt kormányzati, harmadrészt önkormányzati és harmadrészt saját erős beruházásoknál a 20 milliárd forintos hitelprogram segít a saját forrással nem rendelkezőknek. A hitelkonstrukciót nemcsak magánemberek, hanem az önkormányzatok is igénybe vehetik. 2006. január elsejétől lépett hatályba az a törvény, ami alapján a kormány a szociálisan rászorulóknál a kamatfizetés összegét teljes mértékben átvállalja, így őket csak a tőketörlesztés terheli.

A lakótelepi életet a folyamatosan létrehozott lakótelepi rendőrségekkel kívánja a program biztonságosabbá tenni. A cél, hogy 2010-re minden ezer lakosnál nagyobb lakótelepen működjön saját rendőrség.

Mezőgazdaság

Az agráriumra vonatkozó 7 lépés azt a cél szolgálja, hogy az uniós tagságot a gazdák és a mezőgazdasági vállalkozások lehetőségnek tekintsék, amivel ők is élhetnek. 2006-tól a kormány támogatja az EU-ban nem támogatott sertés- és baromfihaszonállat-tartást, ösztönzik a kedvezményes takarmánygabona elővásárlását.

2006. január elsejével lépett hatályba a termőföldről szóló törvénymódosítás, ami javítja az állattartók földellátottságát. Ez év első negyedévében a program szerint további 64 ezer állattenyésztő vállalkozás jut majd támogatáshoz a Nemzeti és Vidékfejlesztési Terv keretein belül. Idéntől a termelőknek nem kell vízkészletjárulékot fizetniük. A magángazdálkodók jelzáloghitel-intézetek segítségével kedvezményes hitellel vásárolhatnak termőföldet.

A mezőgazdasági termelés biztonságosságát a program úgy kívánja javítani, hogy 2006 második negyedévétől Nemzeti Agrár Kárenyhítési Alapot hoz létre, aminek forrása önkéntes, illetve költségvetési befizetés.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik