Tech

Cápauszonyt és rákollót fotóztak a Marson

Egy cápauszonyszerű és egy rákollóra emlékeztető sziklát fotózott le a Marson a NASA Perseverance roverje – írja a Live Science. A robot 2021 februárjában érkezett meg a Jezero-kráter nevű régióba, azóta számos érdekes képződményt megörökített. A most bemutatott sziklákról augusztus 18-án készült kép.

A Mars ma egy igen száraz és barátságtalan hely, a távoli múltban azonban más volt a helyzet. Az égitestnek több milliárd évvel ezelőtt erős mágneses mezeje és sűrű légkörbe volt, felszínén pedig nagy víztömegek húzódtak. A kutatók úgy gondolják, hogy egykor akár az élet is jelen lehetett a bolygón.

A ma látható képződmények sokat elárulnak a múltbéli viszonyokról, így a sziklák tudományos szempontból igen értékesek.

A laikus számára egy-egy kőzetben azonban ismerős formák, így egy kígyó, egy fánk vagy egy kapu is kirajzolódhat.

A jelenség hátterében a pareidolia áll, ennek lényege, hogy az ember véletlenszerű ingerekben, például képeken ismerős tárgyakat vagy élőlényeket fedez fel. Az illuzórikus érzetre az egyik legismertebb példa, amikor állatokat vélünk felismerni a felhőkben.

Szintén a pareidoliával magyarázható a híres, 1976-ban észlelt marsi arc. A további furcsa, a vörös bolygón talált formákról itt írtunk bővebben.

A Perseverance egyik fő feladata egyébként, hogy jobban megismerje a Mars múltját. A kutatók abban bíznak, hogy az eszköz akár az egykori élet nyomait is észlelheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik