Tech

Fánkot fotóztak a Marson

Lyukas, amerikai fánkra emlékeztető kőzetet fotózott a vörös bolygón a NASA Perseverance marsjárója – írja a Space.com. A szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy az objektum az égből érkezett.

Az űreszköz a sötét, közepén lyukas kőzetet június 23-án örökítette meg. Az objektum körül több hasonló árnyalatú kő is látható, a szín közös eredetre utal.

A földön kívüli intelligencia kutatásával foglalkozó SETI szerint az objektumok meteoritok lehetnek.

A felfedezés nem lenne meglepő, a Perseverance már nem sokkal landolása után, 2021 februárjában is észlelt űrből származó kőzetet, és a Curiosity marsjáró is talált több meteoritot, mióta 2012 augusztusában megkezdte küldetését.

A vörös bolygón nem szokatlanok a furcsa formájú kövek. A Perseverance már többek között macskára és kígyóra emlékeztető formákat is megörökített.

A rover a 45 kilométer széles Jezero-kráterben végez megfigyeléseket, a mélyedésben évmilliárdokkal ezelőtt egy hatalmas tó feküdt. A közelmúltban egy óriási folyó nyomait mutatták ki a környéken, a szakértők szerint a régióban egykor az élet is jelen lehetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik