Gazdaság

A Budapest Airport tulajdonosa megerősítette: tárgyalnak a kormánnyal az eladásról

A Budapest Airport Zrt. többségi tulajdonosa, az AviAlliance GmbH. a Hvg.hu kérdésére megerősítette, hogy elkezdik a hivatalos tárgyalásokat a magyar állammal a repteret üzemeltető cég eladásáról, azután, hogy a magyar kormány újabb ajánlatot tett annak megvásárlására – írta a hírportál szerdán.

A Bloomberg előző nap számolt be arról egy értesülésre hivatkozva, hogy Magyarország hivatalos ajánlatot nyújtott be a Budapest Airport többségi részesedésének megvásárlására egy állami irányítású befektetési társaságon keresztül.

Az, hogy a magyar kormányt érdeklődik a reptér iránt, nem újdonság. 2020-ban merült fel, hogy egy magyar befektetőkből álló konzorcium tárgyal a Budapest Airport megvásárlásáról, amelynek tagja az egyik leggazdagabb hazai ingatlanpiaci befektető, Jellinek Dániel, az Indotek Csoport tulajdonosa, majd 2021-ben már arról szóltak a hírek, hogy az állam venné meg a repteret. Az év májusában hivatalossá is vált, amikor az Innovációs és Technológia Minisztérium közzétette, hogy megkezdődnek a reptér visszaszerzésének előkészületei és a kormány döntése alapján tárgyalások kezdődhetnek az üzemeltető cég többségi tulajdonrészének megszerzéséről.

Kezdetben nem úgy tűnt, hogy az AviAlliance megválna a budapesti reptértől. A cég többször hangsúlyozta, hogy a repülőtér „tőkeerős és hosszú távon elkötelezett tulajdonosa” és az akkori nagy vesztesége ellenére, amit a járvány idézett elő, a vállalat működése és finanszírozása stabil, likviditása folyamatosan biztosított. Közben attól féltek, hogy a magyar kormány nyomást gyakorolhat rájuk, ha meggondolják magukat, például elvághatják őket a pandémia alatt juttatott támogatásoktól, vagy megakadályozhatják a létesítményfejlesztések engedélyezését.

2021 júliusában aztán szintén a Bloomberg írt arról, hogy indikatív ajánlatot tett a magyar kormány a Budapest Airport megvásárlására. Akkor az ügyhöz közel álló források szerint a piaci ár alatti ajánlat érkezett a budapesti légikikötőre.

2021 októberben már egy megemelt, 4,44 milliárd eurós vételi ajánlatról érkeztek hírek és arról, hogy bár az eladásról a végleges döntés még nem született meg, a tulajdonosok hajlanak rá.

2021. novemberben a többségi tulajdonos, az AviAlliance közölte, hogy elkezdődött az átvilágítási folyamat a reptérnél, ám egy hónappal később leállították azt, miután Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy a költségvetési hiány miatt elnapolják a Budapest Airport megszerzését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik