Belföld

Nem kért a felajánlott 11 és 6 évből a szalonnát és karórát rabló két férfi

Kedden az előkészítő üléssel megkezdődött a Debreceni Járásbíróságon annak a két férfinak büntetőpere, akik januárban megvertek és kiraboltak egy 54 éves férfit Hosszúpályiban.

Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy az ügyész 11 év fegyházat, és 6 év börtönt kért a két vádlottra előkészítő ülésen történő beismerés esetére. Mivel egyikük sem ismerte be váddal egyezően a bűncselekmény elkövetését, és nem mondtak le a tárgyalási jogukról sem, ezért a bíróság tárgyalást tűzött ki az ügyben.

A vádirat szerint a két férfi január 16-án este kilenc körül jelent meg annál a Hosszúpályi határában lévő háznál, ahol a későbbi áldozata lakott. Közvilágítás nem volt a földúton, és az elektromos áram sem volt bekötve a férfihez, aki bottal és kővel támasztotta ki a bejárati ajtót, mert nem lehetett bezárni kulccsal.

A két helyi férfi benyomta a külső ajtót, ami ettől félig kinyílt. Az 54 éves férfi meghallotta a zajt, ezért elvette onnan a támasztékokat, hogy megnézze, ki akar bemenni hozzá. 

Kapcsolódó
Fegyverrel, temetőben akarta behajtani a pénzt egy hosszúpályi férfi
Az ügyészség vádat emelt a férfival szemben.

Az elsőrendű vádlott ekkor meglökte a házigazdát, amitől a férfi az előtérbe esett. A lakó egy elemlámpával rávilágított a házába belépő férfiakra, és felismerte a támadóit. A vádlottak a földön fekvő férfit bántalmazni kezdték, majd pénzt és italt követeltek tőle.

Amikor az elkövetők abbahagyták a cselekményüket, akkor az áldozatuk felállt és megpróbált kimenni a házból, de az egyik támadó rányomta a kezére az ajtót. Az elsőrendű vádlott visszahúzta a férfit, míg a társa kivette a megrémült tulaj kezéből a zseblámpát, amivel értékek után kutatott a házban.

A cinkostársa nem talált semmit, ezért a támadók megfogták a férfit, belökték az ágyba, majd tovább verték. Ezt követően egy párnát tettek a fejére és egyikük azzal fenyegette a férfit, hogy megfojtja, ha nem adja át a pénzét.

A férfi továbbra sem adott nekik pénzt, ekkor a másodrendű vádlott lehúzta a férfi nadrágját és az alsó nadrágját, amit átkutatott, majd miután továbbra sem találtak készpénzt, ezért magukhoz vették az elemlámpát, a férfi háromezer forintot érő karóráját, valamint nyolcszáz forint értékű szalonnáját, majd távoztak. A bántalmazás következtében az 54 éves férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik