Hét éve már, hogy a miniszterelnöki vő, Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST Group megszerezte a budapesti Vörösmarty tér melletti háztömb három épületét, a csónak alakú erkélyeivel építtetőjére utaló Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Rt. székházát (ép. Kármán Géza Aladár és Ullmann Gyula, 1910-1913), a modernista Futura-házat (ép. Münnich Aladár, 1937-1938), illetve az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár (EBFT) százötven éve, 1873-ban átadott neoreneszánsz székházát (ép. Wéber Antal), hogy egyetlen nagy luxushotellé alakítsa azokat.
Rövidesen a felújítás tervezése is elindult, a tervlapok pedig 2019 áprilisában építési engedélyig jutottak, hogy aztán a mostanra mindennapossá vált, nemzetgazdasági szempontból való kiemelésnek köszönhetően repülőrajtot vegyenek a bontási, majd építési munkák. Az ENSZ örökségvédelmi tanácsadó szerve, illetve az ICOMOS azonnal szót emelt a projekt ellen, mivel szerintük az átépítés fenyegetést jelent a világörökségi területen álló épület hitelességére.
Rövidesen kiderült, hogy igazuk van, hiszen a kiemelésnek köszönhetően a Futura-háznak csak a homlokzata, míg a másik két esetben az épület teljes egésze számított megőrzendő értéknek, bár a főlépcsőház, az előtér, illetve néhány belsőépítészeti elem megőrzését a beruházó magára vállalta. A BDPST akkor kijelentette:
A fejlesztés kiemelten hozzájárul ezen értékek fennmaradásához, megőrzéséhez, azért is, mert a beruházás hiányában az épülettömb egyik épülete néhány éven belül nagy valószínűséggel már menthetetlen lett volna, annyira rossz állapotban volt. A fejlesztés tehát nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a belváros építészeti öröksége fennmaradjon.
Jelezték továbbá, hogy a fővárosnak nincs a tömbre vonatkozó kezelési terve, így nem világos, mit építhetnek át szabadon, és mit nem.
A cég hozzátette: a fejlesztés során csak olyan alárendelt épületelemeket bontanak majd el, amik nem képviselnek műemléki értéket.
Az olasz Piero Lissoni vezette Lissoni & Partners által jegyzett koncepció és belsőépítészeti terv, illetve a magyar TSPC iroda generáltervezői munkája (felelős tervező: Kádár Mihály) nyomán születő hotelhez az építés kezdetekor sikerült is üzemeltetőt találni: 2019 őszén már tudni lehetett, hogy a Marriott-csoporthoz tartozó Autograph Collection Hotels neve, illetve öt csillag látható majd a kapu felett.
A 35 ezer négyzetméteres projekthez szükséges bontást és építést a kormány is több alkalommal támogatta. 2019 decemberében az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) 8,4 milliárd forintos kölcsönnel indította a sort, amit a Takarékbank 7,2 milliárddal fejelt meg, az összeg azóta azonban még tovább emelkedett: a Válasz Online a Tiborcz-kör ingatlanjait bemutató cikkében már 40,14 milliárd forintnyi, a Mészáros Lőrinc-féle MBH Bank felé törlesztendő jelzálogról esik szó.
A BDPST és a Szivek Norberthez kötődő Cretum fejlesztésében – a Garancsi István kezében lévő Market Építő Zrt. közreműködésével – haladó munkák a koronavírus-járvány miatt a vártnál tovább csúsztak, így a 216 szobát, 28 luxuslakást, két éttermet, kaszinót, konferenciatermet, valamint földszinti üzlethelyiségeket magában foglaló tömb miatt a fejlesztő projektcég, a Dorottya Investment Zrt. 233 millió forintnyi településfejlesztési támogatást fizetett ki a kerületnek, cserébe azért, hogy használhassa a környező utcákat, illetve hogy helyreállíthassák a nehéz munkagépek miatt károsodott útburkolatokat.
A Népszava számítása szerint az 1200-1400 négyzetméternyi terület után meghatározott összeg meglepően alacsony, így a kerület igen barátságos árazást alkalmazott: a Szabadság tér sarkán állt azonos méretű játszótér elbontásáért, majd a helyén 2024 nyaráig való építőanyag-tárolásért az MNB-székházat felújító Raw Developmentnek (tulajdonos: Somlai Bálint, Matolcsy György fiának barátja) ugyanis közel duplaannyit, 400 millió forintot kellett elköltenie.
Az épületek mostanra elkészültek, így már csak az utolsó simítások lehetnek hátra – derül ki a turizmus.com cikkéből, ami szerint
Az értékpusztulás mértéke jelenleg még nem ismert, az azonban egyértelműnek tűnik, hogy a Futura-háznak az új szintek miatt nemcsak a távlati képe változott meg gyökeresen, de a látványos belső részletei sem maradtak meg.
A MAHART-háznál egyértelműnek tűnik a faszádizmus – a főhomlokzat megtartása mögötti teljes kiradírozás –, míg az egykori pénzintézeti székházban történt veszteségek méretei nem ismertek, a TSPC közlése szerint az egyedülálló oszlopcsarnokot rejtő földszinti bejárati tér, illetve a belső domborművek megmaradtak.
A kis udvarok összevonását hozó, 25 ezer köbméternyi épületszerkezet eltávolításával indult munka használatbavételi terve, illetve a Google 2016-os műholdfelvétele közti különbség mindenesetre magáért beszél:
A jelenleg ismert információk, illetve látványtervek szerint a főfalak mögött egy üvegtetővel fedett, 35 méter fesztávú átrium is helyet kapott, amelyhez a Kárpát-medence gyógy- és fűszernövényeivel teli falat, illetve belső kertet csatolnak, utalva a közeli József nádor tér névadójának botanika iránti szeretetére.
A mostanra nyilvánvalóan elkészült belső terekről még több látványterv az Autograph Collection, illetve az építésziroda honlapján, itt látható.