Belföld

Nyakó: állnak a feljelentés elibe

Nyakó István, az MSZP szóvivője a Fidesz feljelentésével kapcsolatban azt mondta: tegyék a dolgukat.

Százhatvanhárom részesre szánt szappanopera vette kezdetét tegnap, de mára már unalmassá vált – reagált Nyakó István, az MSZP szóvivője Áder János fideszes parlamenti alelnök szombati Kossuth téri beszédére.


A szóvivő utalt arra, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a pénteki nagygyűlésen bejelentette: az ellenzék parlamenti képviselői (a Fidesz és a KDNP képviselőinek száma 163) minden nap délután 5 és 6 óra között a Kossuth téren lesznek.


Nyakó István „a parlamenti demokrácián esett sérelemnek” nevezte, hogy szombaton egy parlamenti tisztségviselő, a Ház alelnöke gondolta úgy, hogy nem a parlamentben szól hozzá az ország közügyeihez, hanem az utcán.
Jelezte: Áder János a választások óta egyszer sem gondolta, hogy szólnia kellene a parlamentben, és ha jól emlékszik, Orbán Viktor sem. „Pedig ezért fizetik őket, nem pedig az utcai sajtótájékoztatókért” – tette hozzá.


Áder Jánosnak arra kijelentésére, hogy büntetőeljárást kezdeményeznek Gyurcsány Ferenc ellen közérdekű adatokkal való visszaélés miatt, az MSZP szóvivője annyit mondott: „tegyék a dolgukat!”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik