Belföld

Két helyen lesz új választás Szolnok megyében

Két Jász-Nagykun-Szolnok megyei kistelepülésen, Nagyivánban és Tiszabőn ismétlik meg október 29-én, vasárnap a polgármester-választást – közölte a területi választási iroda vezetőjének jogi helyettese szerdán az MTI-vel.

Nagyivánban a második helyezett, Lajtos István tett kifogást az október elsejei polgármester-választás eredménye ellen, ezt azonban a terület választási bizottsága (TVB) elutasította. Ezt követőn felülvizsgálati kérelem alapján a megyei bíróság elé került az ügy, és a bíróság a TVB-vel ellentétben bizonyítottnak látta, hogy a településen az idősek otthonában befolyásolták a választói akaratot, ami közrejátszott az eredmény kialakulásában, ezért új választást írt elő. A Hortobágy menti faluban a polgármesteri posztért két független jelölt indult, közülük Orosz Gyuláné, a korábbi elöljáró mindössze három vokssal előzte meg vetélytársát, Lajtos Istvánt.

Tiszabő esetében szintén a bíróság által hozott jogerős végzés szerint kell megismételni a falu első emberének megválasztását. Az üggyel a második helyen végzett jelölt felülvizsgálati kérelme alapján foglalkozott a megyei bíróság. A választás eredménye ellen a független Farkas Barnabás elsőként a helyi választási bizottságnál élt kifogással, és előadta, hogy a nyertes, a szintén független Szabó Béla többeket megvesztegetett, hogy rá szavazzanak. Ezt a helyi választási bizottság négy tanú nyilatkozata alapján elfogadta, és az eredményt megsemmisítette.

Ez ellen viszont a korábbi elöljáró, Szabó Béla élt fellebbezéssel, és ennek a területi választási bizottság adott helyt. A első- és másodfokú döntések után következett a jogerős bírósági végzés.

Az október elsejei tiszabői polgármester-választáson Szabó Béla 376, Farkas Barnabás 349 voksot kapott. Vasárnap a törvény értelmében mind a négy jelölt indulhatott volna, kettő azonban visszalépett, így marad az első és második helyezett újbóli megmérettetése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik