Nagyvilág

Az Egyesült Államok korlátozza a Magyarországról érkezők vízummentességét

Jeffrey Greenberg / Getty Images
Jeffrey Greenberg / Getty Images

Amerika jelentősen korlátozta kedden a hazánkból érkezők vízummentességét, írja a Politico. 

Eddig az amerikai vízummentességi program keretében a programban részt vevő országok turisztikai vagy üzleti céllal akár 90 napra is beutazhattak Amerikába vízum nélkül az úgynevezett elektronikus utazási engedélyezési rendszerrel (ESTA), ám keddtől a magyar útlevéllel rendelezőknél az ESTA érvényessége két évről egy évre csökken, illetve csak egyszeri használatra lesz érvényes.

Az amerikai programban szereplő 40 ország közül csak Magyarországot érinti a lépés, mégpedig biztonsági aggályok miatt.

David Pressman, az USA budapesti nagykövete a bejelentést megelőzően a lapnak azt mondta, a magyar kormány 2011 és 2020 között többszázezer útlevelet adott ki az egyszerűsített honosítási program részeként anélkül, hogy szigorú személyazonosság-ellenőrzési mechanizmusok lennének érvényben.

Pressman szerint a magyar kormány eddig úgy döntött, hogy nem foglalkozik a biztonsági aggályokkal, ez pedig az Egyesült Államokat válaszlépésre késztette.

Az amerikai nagykövetség Facebook-oldalán azt írta: „Az Egyesült Államok kormánya hosszú évek alatt jelentős erőfeszítéseket tett azért, hogy elkerülje ezt a módosítást és kezelje a magyar egyszerűsített honosítási eljárásból származó, régóta fennálló biztonsági kockázatot. Ennek ellenére a magyar kormány úgy döntött, hogy nem orvosolja a felmerült aggályokat és nem tett azért, hogy a VWP követelményeinek minden szempontból megfeleljen.”

A hivatalos tájékoztatásban ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy az ESTA érvényességének csökkentése kizárólag ezen nyilatkozat hatálybalépése után beérkezett új ESTA-kérelmeket érinti, és nem visszamenőleges hatályú.  A 2023. augusztus 1-je előtt kiadott ESTA-engedélyek továbbra is két évig és többszöri beutazásra érvényesek.

Frissítünk!

A Belügyminisztérium közleményben reagált a hírre, a tárca azt írta:„Az Amerikai Egyesült Államok a kettős állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok adatait követelte Magyarországtól. Magyarország ezt nem adja ki senkinek, mert a külhoni magyarok biztonsága a tét. Ezért áll most bosszút a magyarokon Joe Biden elnök úr kormánya!”. Kovács Zoltán pedig Twitteren reagált az ügyre, lényegében a belügy közleményét osztotta meg angol nyelven.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik