Belföld

Meg akarta ölelni a barátját, hogy kibéküljenek, de az úgy fellökte, hogy belehalt a sérüléseibe

Ki akart békülni a barátjával egy férfi, miután összevesztek a kocsmában, de az úgy fellökte, hogy nekiesett a betonkerítésnek, elvesztette az eszméletét, majd a kórházban belehalt a sérüléseibe.

A Heves Vármegyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt állítja bíróság elé a középkorú elkövetőt.

A vádirat szerint a terhelt baráti viszonyban volt a későbbi áldozatával, akivel tavaly februárban együtt italoztak egy Hatvanhoz közeli falu presszójában. Késő délutánra mindketten leittasodtak, majd összevitatkoztak még az előtt, hogy külön-külön távoztak volna a helyiségből.

A korábban induló vádlott megvárta ivócimboráját annak a lakása előtt, az utcán. A hazatérő barátja békülni próbált, és meg akarta ölelni a barátját, de az előbb csak eltolta őt magától, majd egy újabb ölelési kísérlet után meg is taszította.

ugyeszseg.hu

Ettől az ittas férfi hátratántorodott, és a fejét a ház kerítésének betonalapzatába ütve hanyatt esett. Az esésnek eszméletvesztéssel járó koponyasérülés lett az eredménye.

Az áldozatot soron kívül megműtötték, de az életét már nem tudták megmenteni.A meglökését követő elzuhanás következtében kialakult keringési-légzési elégtelenség a halálát okozta.

A főügyészség próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést kért a vádlottra azzal, hogy rendeljenek ki mellé pártfogót, és kötelezzék a közel félmilliós bűnügyi költség megfizetésére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik