Belföld

Gyurcsány: nyílt hatalmi harc folyik

Magyarországon ma nyílt hatalmi közdelem folyik – mondta a miniszterelnök az MSZP kongresszusán. A szocialista párt kiáll a kormányfő mögött, „Miniszterelnök úr, ezt tudd!” – fogalmazott beszédében Hiller István.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint ma nyílt hatalmi küzdelem folyik Magyarországon. Ami most az országban történik, az a harmadik Magyar Köztársaság politikai rendszerét érintő legátfogóbb kihívás a rendszerváltás óta – mondta. A kormányfő úgy vélte, a rendszerváltás során létrejött politikai kompromisszumot kérdőjelezik meg, ehhez a küzdelemhez egy parlamenti párt ad „muníciót”. Hozzátette: nincs ok ebben a kérdésben kompromisszumot kötni, mert a kompromisszum a harmadik Magyar Köztársaság sérelme. A kormányfő szólt arról is, hogy elfogadja majd jelölését a pártelnöki posztra.


„A küzdelem a nemzeti progresszió és a nemzeti radikálisok között van, ha úgy tetszik: demokraták és radikálisok között” – közölte. Hozzátette: nincs ok ebben a kérdésben kompromisszumot kötni, mert a kompromisszum a harmadik Magyar Köztársaság sérelme.
Gyurcsány Ferenc azt mondta: amit lát a Kossuth téren, az nagyon sokszor nem kedvére való, és szerinte sokaknak nem az ízlése szerint való. A miniszterelnök ezen szavait ekkor taps követte. A kormányfő szólt arról is, hogy elfogadja majd jelölését a pártelnöki posztra.


Kiállnak a kormányfő mögött


„Gyurcsány Ferenc mögött kiáll az MSZP. Miniszterelnök úr, ezt tudd!” – mondta a politikus az 1956-os forradalomról szóló beszédében, melynek második felében a pártot és kormányt érintő kérdésekről is szót ejtett. Hiller István leszögezte, az MSZP-t nem lehet fenyegetni, a szocialista párt egységesen és erősen fog fellépni.


„Ultimátumoknak márpedig nem engedünk!” – jelentette ki, hozzátéve, hogy az MSZP-t nem lehet fenyegetésekkel eltántorítani politikájától. Az önkormányzati választás eredményeit úgy értékelte, hogy Magyarországon osztott hatalom jött létre. Ehhez még hozzátette, „együttműködésre vagyunk ítélve”.


Az MSZP-nek a jövőben kettős feladata lesz: a kormány politikájának támogatása, illetve a párt működésének átalakítása, az alapszabály módosítása – mondta Hiller. A pártelnök a tanácskozás zárt szekcióüléseit követően mondott összegzést. Mint fogalmazott, a szocialista párt kiáll a kormány reformpolitikája mellett, ugyanakkor erősíteni szeretné kapcsolatát a kistelepüléseken élőkkel, és párbeszédet folytat a civil szervezetekkel.


„Foglalkozzunk többet a társadalommal, az emberekkel, a kistelepülésekkel, és kevesebbet a Fidesszel!” – mondta a politikus, aki zárszavában arról is beszélt, hogy az elnökség készíti elő az MSZP 2007 februárjában tartandó tisztújító kongresszusát, amikor az alapszabályt is módosítani fogják.


Nagy Imre örökösei


Vitányi Iván országgyűlési képviselő (MSZP) úgy fogalmazott, az MSZP megalakulása óta vállalja 1956 örökségét. „Egyaránt vagyunk örökösei Nagy Imrének, Kéthly Annának és Bibó Istvánnak” – tette hozzá a szónok. Mécs Imre egykori 56-os elítélt, MSZP-listán parlamentbe került képviselő szerint ’56 nemzeti és demokratikus forradalom, ezen kívül népforradalom volt.

„Nagy Imre örököseinek valljuk magunkat, mert vállaljuk az átalakítás, a változás akarását és az ezért való kiállást” – mondta Hiller István pártelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik