Belföld

Jámbor András azt állítja, hogy Kocsis Máté lepedofilozta a parlamentben

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Kocsissal sosem beszéltünk egymással. Két hete szembejött a Parlament folyosóján, mondta, hogy szervusz, én, hogy szia, aztán mikor mellém ért, halkan, a fogai között azt mondta, hogy »pedofil« – és azzal haladt tovább. Ez volt Kocsissal az egyetlen személyes interakcióm, mióta képviselő vagyok

– nyilatkozta Jámbor András, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, aki a 444-nek adott interjút.

Az ellenzéki képviselő a közelmúltban arról számolt be, hogy halálosan megfenyegették, és ez szerinte kapcsolódik ahhoz a lejáratókampányhoz, amit a Fidesz és médiája ellene és a Szikra közössége ellen folytat. Kocsis Máté reakciójában kifejtette, hogy Jámbornak nem kéne ezen csodálkozni, továbbá a Fidesz frakcióvezetője azt is felhozt, hogy a Szikra Mozgalom egyik tagjának lakásán pedofil tartalmakat találtak.

Jámbor az interjúban elmondta, nem feltétlenül személyes ügy Kocsis ellene folytatott harca: a 2019-es önkormányzati választáson elszenvedett vereséggel a képviselő szerint 40-50 ember egzisztenciája szűnt meg a kerületben, akik mind szorosan Kocsishoz kötődnek.

A Fideszben nem annyira szeretik a veszteseket, márpedig Kocsis Máté vesztes

– mondta Jámbor, hozzátéve, hogy a kormánypárti politikus azt a minimális gesztust sem tette meg, sem ő, sem Sára Botond, hogy gratuláljon a győzelmemhez.

A szikrás Dobos Krisztinát érintő házkutatás során a rendőrség pedofil tartalmakat talált egy férfi laptopján. Be is idézték, de kihallgatása előtt a férfi öngyilkos lett. Jámbor elmondása szerint a férfinak nem volt köze a Szikrához: nem járt a gyűlésekre, nem vett részt akciókban. Az ügyben szikrásokat nem hallgattak ki.

Ennyi erővel Szijjártót is lehetne mutogatni a Kaleta-ügyben, vagy Orbánt a VII. kerületi fideszes képviselő miatt, aki a gyanú szerint tanár létére egy 13 éves lánnyal folytatott viszonyt. Esetleg Kocsis Mátéékat, amikor ezt a férfit kitüntették

– mondta Jámbor, aki szerint okkal feltételezhetjük, hogy valamilyen titkosszolgálati művelet történt, ám bizonyíték hiányában ezt biztosan nem állíthatja. A politikus szerint az ügy miatt volt, aki rendes tagból átsoroltatta magát támogatóvá.

Jámbor azt is elmondta, hogy az alternatíva hiánya miatt nem fog a Fidesz támogatottságán. 2006-ban a Fidesz személyében volt egy olyan meghatározó alternatíva, amelyik el tudta hitetni az emberekkel, hogy lehetséges a változás, ám ez most hiányzik.

A politikus azt is megerősítette, hogy indulnak szikrás jelöltek a 2024-es önkormányzati választáson.

Frissítünk!

Cikkünk megjelenését követően Kocsis Máté Facebook-oldalán reagált Jámbor szavaira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik