Belföld

Börtön is járhat a falopásért

Jövőre akár börtönbüntetést is kaphatnak azok, akik fosztogatják az erdőket - írja a Magyar Hírlap. A fatolvajoknak eddig pénzbüntetéssel kellett számolniuk.

Még ebben a hónapban a parlament elé kerül az erdőtörvény módosítása. Ha az Országgyűlés jóváhagyja a javaslatot, január elsejétől csak hatósági engedély birtokában lehet majd fát kivágni, a szállításhoz pedig a fák törvényes elvitelét bizonyító eredetigazolás szükséges – írja a Magyar Hírlap a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszteréiumra (FVM) hivatkozva.

A módosítást az indokolja, hogy az utóbbi időben szinte nagyüzemi méreteket öltött a falopás. Tavaly százezer köbméter fát vágtak ki illegálisan.

Az erdészek szerint a törvénymódosításra azért is szükség van, mert a jelenlegi szabályozás mellett a jól felszerelt bandákkal szemben gyakorlatilag tehetetlenek. A szankciók pedig erőtlenek: legfeljebb ötvenezer forintos bírsággal sújthatták azokat, akiket tetten értek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik